
Fotó: Bencze Melinda
Nem etnikai indíttatásból bírságoltak a nem létezőként értékelt székely ízek kapcsán, hanem a lejárt szavatossági idő miatt – hangsúlyozzák a fogyasztóvédelmi hatóságok területi és megyei vezetői, akik az újságárudák ellenőrzéseivel kapcsolatban is nyilatkoztak.
2015. március 10., 18:552015. március 10., 18:55
2015. március 10., 18:582015. március 10., 18:58
Sorin Susanu, a Brassói Területi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, nem etnikai indíttatásból büntettek meg egy székelyudvarhelyi céget február 19-én, hanem a lejárt szavatosságú áruk miatt. Mint ismert, sokan felháborodtak azt követően, hogy az említett vállalkozás kézdivásárhelyi kirendeltségére kiszabott bírság kapcsán Diacon kifogásolta a székely ízek feliratú termékeket. Sorin Susanu ezúttal megerősítette, csupán a lejárt szavatossági idő miatt róttak ki bírságot.
A Brassói Területi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója ugyanakkor arra is kitért, nem az említett vállalkozás marketing-stratégiáját, szlogenjének megválasztását kifogásolták a nem létezőként értékelt „székely ízek” kapcsán, hiszen munkájukban nem létezik román vagy magyar közösség, csupán fogyasztók. Céljuk pedig épp ezen fogyasztói kör megfelelő informálásának fenntartása úgy, hogy a különböző, nem megfelelő kereskedelmi praktikákat használva ne hibásan vagy hiányosan tüntessék fel a termékkel kapcsolatos információkat a forgalmazók.
Sorin Susanu elemzésekbe is belekezdett: ha megnézzük, akkor a „székely ízek” kifejezés azt jelenti, hogy az adott terméket ebben a régióban, de attól még Romániában készítették. Az említett címkén az kifogásolható, hogy a „székely ízek” felirat nagy betűkkel van írva, míg, az amúgy magyarországi gyártó neve sokkal kisebbekkel. Mindennek ellenére ismét hangsúlyozta Susanu, hogy nem a címkén szereplő információk, hanem a szavatossági idő lejárta miatt bírságoltak. Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője az erre vonatkozó szabályozást is ismertette: a feltüntetett információk abban az esetben szuggerálhatják a piacon levő más termékekhez képest a különbségeket, amennyiben azok valóban speciális tulajdonságokkal rendelkeznek a többihez mérten.
Arra a kérdésre, hogy az esettel kapcsolatban megjelent sajtóanyagokat követően néhány napon belül az újságárudákban folytattak ellenőrzéseket a szakhatóság munkatársai, a területi fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője úgy nyilatkozott: semmilyen kapcsolat nincs a két eset között, sőt, még az említett tematikus ellenőrzésre megszületett döntés is egy korábbi dátumra tehető (azt ezt igazoló okmányt ezúttal nem tudták bemutatni). Ezeket az ellenőrzéseket több zónában is elvégezték, és nem csupán az újságárudákra irányultak, hanem az élelmiszereket, pereceket árusító „bódékra” is. Hozzátette, ezek között olyan is volt, ahol még sosem végeztek ellenőrzéseket működésük óta, illetve hangsúlyozta: itt sem etnikai szempontok alapján róttak ki bírságokat. Mint említette, tizennégy ilyen egységben összesen hétezer lej összegben állapítottak meg büntetéseket Kovászna megyében, ezeket lejárt szavatosságú élelmiszerek, nem megfelelő címkézés és a román nyelvű feliratok, valamint az egységár feltüntetésének hiánya miatt. Ezeken kívül tizenkét rendellenességet találtak és tizenhat figyelmeztetést adtak ki. A tematikus ellenőrzés tovább folytatódik, amíg minden hasonló egység esetében sikerült megvizsgálni, hogy betartják-e, avagy nem a szabályozások által előírtakat – zárta gondolatait Sorin Susanu.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
szóljon hozzá!