Szűk körben koszorúztak Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A Volt Politikai Foglyok Szövetségének évről-évre fogyatkozó képviselőin kívül csak pár közszereplő járult szerdán délelőtt az 1956-as budapesti forradalom sepsiszentgyörgyi áldozatai emlékét hirdető városközponti táblákhoz.

Nagy D. István

2013. október 23., 16:372013. október 23., 16:37


A szervezet tagjain kívül az önkormányzat képviseletében Sztakics Éva alpolgármester, Nemes Előd és Czegő Zoltán, az EMNP önkormányzati képviselői, illetve Erdő Ernő, a Vitézi Rend Háromszéki Székkapitánya, valamint Klárik László RMDSZ-es szenátor tették tiszteletüket, és helyezték el a kegyelet koszorúit a városháza oldalán – a megyeszékhely 23, összesen 256 év börtönre ítélt polgára tiszteletére elhelyezett – Gloria Victis-emléktáblánál. A résztvevők köre tovább szűkült a kereken tíz éve a Csíki utcai épületen elhelyezett, Szalay Attila textilgyáros munkás mártíriumát hirdető márványtáblánál tartott megemlékezésen.


Az első helyszínen Török József, a szövetség elnöke röviden szólt a megjelentekhez, illetve ahhoz a pár személyhez, akik megálltak és érdeklődve figyelték a történéseket. Az egyperces főhajtásos csendet követően a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit. A Csíki utcai lakóház előtt Jancsó Csaba, a szövetség egyik tagja ismertette röviden Szalay Attila mártíromságát, illetve annak a kilenc egykori mikós diáknak és három nagykorúnak – utóbbiak közé tartozott a valamikori textilgyári munkás is – a történetét, az 1956 októberében megalapított Székely Ifjak Társaságától, az 1958. március 15-én történt letartóztatásukon keresztül majd az azt követő ítélettel bezárólag. Kilencen összesen 96 évnyi börtönbüntetést kaptak, az 1956-os forradalommal kapcsolatos szervezkedésért. Szalayt a diákoknak adott szervezkedési útmutatással vádolták. Az akkor 16 éves Jancsó Csaba, volt az a letartóztatottak közül, aki Szalay Attila utolsó pillanatait közelről láthatta. Szalayt szintén 1958-ben hurcolták el otthonából, majd 1959-ben a szamosújvári börtönben gyomorfekélye miatti belső vérzésbe hallt bele. Az egykoron otthonául szolgáló épületen 2003. október 23-én helyeztette el az emléktáblát a szövetség.

Az 1956-os megemlékezések 19 órakor folytatódnak a megyeszékhelyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés