Szőcs Zsanett műtétjére gyűjtenek

Májátültetésre szorul az alig féléves nagyborosnyói Szőcs Zsanett, ám kora miatt Romániában nem vállalják a műtétet. A külföldi transzplantációs központok részéről már megérkeztek az árajánlatok, ám azok több mint százezer euróért végeznék el a beavatkozást.

Bencze Melinda

2014. december 21., 14:382014. december 21., 14:38

2014. december 23., 14:432014. december 23., 14:43

A húszas éveik derekán járó Szőcs Álmos és Sebestyén Tímea gyermekeként született meg ez év július 2-án Szőcs Zsanett.

A kislány születési rendellenességgel jött világra, első ízben szeptemberben került a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba, onnan azonban azonnal átutalták a bukaresti Grigore Alexandrescu kórházba.

Zsanett édesanyja megkeresésünkre elmondta, már három hónapja vannak a fővárosban, szeptember 18-án végrehajtották rajta az úgynevezett Kasai-féle műtétet, majd november 20-án újabb sebészeti beavatkozásra került sor.

A hetven százalékos májkárosodást szenvedett Zsanett felépülésének egyedüli esélye egy májtranszplantáció. Az orvosi jelentésen olvasható, hogy a kislány korára, valamint súlyára való tekintettel egy külföldi transzplantációs központot ajánlanak a beavatkozás elvégzésére.

A család egy belgiumi és egy németországi központtól is kért árajánlatot, a brüsszeli Saint-Luc kórház 107 500 euróért vállalná a műtétet, Németországban ennél is nagyobb összegért, megközelítőleg 150 ezer euróért végeznék el. Mostanra már kiderült: bár az édesanya nem, az édesapa azonban megfelelne donornak, így csupán az anyagiak akadályozzák a kiutazásban. A műtéttel járó költségek messze meghaladják a magáncégnél gépjárművezetőként alkalmazott édesapa, továbbá az édességgyárban dolgozó édesanya anyagi lehetőségeit.

Mint Sebestyén Tímea magyarázta, nem csupán a műtét költségeit kell fedezniük, hanem a kiutazást, valamint az ottani szállásukat is, ugyanakkor a beavatkozást csakis a teljes összeg átutalását követően végzik el. Hozzátette, bukaresti tartózkodásukat eddig még sikerült megoldaniuk, ám a korábban említett hatalmas összeget nem tudják finanszírozni. A kislány jelenleg megfelelően táplálkozik, a szülők bizakodóak, az édesanya elárulta, több alkalommal is voltak a mélyponton, de kitartanak kislányukért és hisznek a felépülésben.

Szőcs Zsanett számára a nagyborosnyói Református Egyházközség vezetője, Németh Zoltán János lelkipásztor szervezett gyűjtést. Mint az egyházközség vezetőjének felhívásában olvasható, Szőcs Zsanett gyülekezetüknek tagja, ugyanakkor mivel a műtét és az utókezelés költségei hatalmas összegre rúgnak, ezért a közösség segítő erejét kérik. A család minden kis segítségnek örül. Az anyagi támogatásokat euróban, dollárban, lejben és forintban is el lehet juttatni Szőcs Álmos nevére a következő bankszámlaszámokra: RO21 BTRLEURCRT 0281009901 (euró), RO34 BTRLHUFCRT 0281009901 (forint), RO71 BTRLRONCRT 0281009901 (lej), RO25 BTRLUSDCRT 0281009901 (dollár). Swift kód: BTRLRO22.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés