
Négyszázezer lejt fordít szociális ellátási szolgáltatásokra Kovászna Megye Tanácsa idén, amelyeket civil szervezetek számára kiírt pályázatok útján finanszíroz. Összesen nyolc egyesület nyert az összegből.
2015. április 17., 15:012015. április 17., 15:01
2015. április 17., 15:022015. április 17., 15:02
Több háromszéki civil szervezet képviselője, Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője, továbbá Henning László alelnök számoltak be arról, hogy 2015-ben nyolc pályázó egyesület és szervezet részesül támogatásban, amelyeket a szociális ellátási szolgáltatásokra fordíthatnak. Henning rámutatott, míg a program 2007-es indulásakor megközelítőleg 110 ezer lejt, addig idén 400 ezer lejt fordítanak a hasonló programok támogatására. Az említett összeg közel felét – 195 ezer lejt – otthoni beteggondozásra szánják.
Vass Mária elmondta, összesen tizennégy projekt részesül támogatásban idén, ezek finanszírozását a Diakónia Keresztény Alapítvány, a Gyulafehérvári Caritas, a Szent Ferenc Alapítvány, a Vöröskereszt Kovászna megyei szervezete, a Laura Ház Egyesület, az Izabella Alapítvány és a Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület nyerte el.
„A kormány és a szociális minisztérium azt a bizonyos szubvenciós programot, amelyet a 2000-es évek elejétől működtetett, beszűkíti, és úgy tűnik, fel is akarja számolni. Itt a megyében is legalább két alapítvány vesztette el a szubvencióit, a Diakónia 70 ezer lejtől esett el, ami egészen nagy összeg. Ezek a támogatások szinte alanyi jogon járnak – arról van szó, hogy elvégzünk egy szociális feladatot, és ezt az államnak az adófizetők pénzéből valamilyen módon támogatnia kellene” – fejtette ki véleményét Makkai Péter, a Diakónia Keresztény Alapítvány képviselője, aki úgy fogalmazott: így csak átdobják a felelősséget az önkormányzatokhoz. Az, ahogy utóbbiak részéről növekedik a támogatás, azt mutatja, hogy a megyei, illetve a helyi tanácsok megértik a helyzetet. A Diakóniánál 33 személy van állandó alkalmazásban, ők a fogyatékkal élő személyek, ugyanakkor a nehéz helyzetben levő családból származó gyermekek számára működtetnek nappali központot. Egy 2014-ben fogant intézkedés miatt a fogyatékkal élő személyeket érintő programjukra már nem igényelhetnek támogatást, ami jelentős anyagi kiesést jelent az alapítvány számára.
A Laura Házat képviselő Cseresznyés Emília a tudatosító munkát emelte ki az egyesület éves tevékenységéből. „Egyre kevesebb példa van arra, hogy elzárják a fogyatékkal élőt a falu elől – ezt a mentalitást akarjuk minél pozitívabbra átváltani.” Az Izabella Alapítvány tevékenysége elsősorban a betegek ellátására, segítségére terjed ki, míg a Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület huszonegy gyereket segít, akik nehéz körülmények közt, nagy családban élnek, illetve tanulásban, felzárkóztatásban és étkeztetésben részesülnek. A Caritas az otthoni beteggondozásra kapja a legnagyobb támogatást, ennek következtében például idén három településsel bővült lefedettségük. Azokon a településeken, ahol a Caritas jelen van, nem csupán egyfajta szolgáltatást nyújtanak: üzemeltetnek telefonos távszolgáltatást, pánikgombos mobil segélyhívást, mobil EKG szolgáltatást is.
Pap Adolf, a Kovászna Megyei Vöröskereszt elnöke pozitívként értékelte a szociális alap évről évre való növekedését. Szervezetük több szociális programot is működtet, valamint tevékenységében szerepel táborok szervezése, továbbá betegápolási szolgáltatás is. Tevékenységeiket leginkább különböző programokból, adományokból finanszírozzák, hiszen, mint hozzátette: a jelenlegi törvényes keretek miatt állami támogatásra nem jogosultak. Elsősorban ágyhoz és házhoz kötött személyeknek nyújtanak szolgáltatást a beteggondozás terén. Mint a szervezet háromszéki elnöke magyarázta, egy gondozottal való foglalkozás átlag időtartama három óra.
A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóságon keresztül olyan civil szerveztek kaptak támogatást, amelyek az állam által nem támogatott tevékenységeket, szolgáltatásokat fejtenek ki.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!