
Kiskorúak szexuális kizsákmányolásával foglalkozó bűnbandára csapott le Kovászna megyében a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT), amely szerdán Háromszéken kívül Brassó, Arad és Bákó megyében összesen 14 helyszínen végzett házkutatást.
2015. február 19., 20:482015. február 19., 20:48
Az akció során öt személyt vettek őrizetbe, és a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság egy alkalmazottját is leleplezték, aki a gyanú szerint több ízben is falazott a bandának, vagyis elhallgatta a tudomására jutott bizonyítékokat.
A DIICOT közleménye szerint 2013-ban és 2014-ben a gyanúsítottak négy rendezetlen hátterű családból származó kiskorú lányt kényszerítettek prostitúcióra sepsiszentgyörgyi éjszakai lokálokban.
A nyomozók kiderítették, hogy a 13 és 16 év közötti lányok szexuális szolgáltatásaiért 150–350 lejt kértek el egy-egy ügyféltől. A vádirat szerint a gyanúsított F. T. V. rendőrtiszt már 2013 nyarán megtudta, hogy az egyik klubban kiskorúak kizsákmányolása zajlik, az esetet azonban a bűnbanda egyik tagjának kérésére nem jelentette, és nem is állított ki jegyzőkönyvet a történtekről.
A szervezett bűnözés elleni ügyészség a hat gyanúsított előzetes letartóztatását kérte a Kovászna megyei törvényszéken kiskorúakkal való emberkereskedelem, hivatali visszaélés és a tisztséggel való visszaélés gyanújával. A bűnbanda leleplezésében a megyei rendőr-főkapitányság és csendőrség is segített.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!