Huszonnégy órás őrizetbe vettek egy 31 éves férfit valamint két másik fiatalembert is csütörtökön Háromszéken. Míg első esetben 200 liter alkoholos ital eredetét nem tudta a férfi igazolni, addig a fiatalokat üzemanyaglopáson kapták.
2015. április 10., 17:402015. április 10., 17:40
Megközelítőleg 200 liter alkoholos italt szállított az a 31 éves férfi, aki szállítmányának eredetét illetően nem tudott felmutatni semmilyen okmányt a Nagyborosnyó területén munkájukat végző rend őreinek csütörtökön – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az eset következtében lefoglalták a gépjárművet, valamint bűnügyi eljárást indítottak a férfi ellen, akit 24 órás őrizetbe vettek. Jelenleg az eset körülményeit vizsgálja a rendőrség.
Ugyanezen a napon éjjel negyed 3-kor állítottak meg a forgalmi rendőrök egy Olaszországba bejegyzett gépjárművet Szárazajtán, amelyet egy 21 éves fiatalember vezetett, és aki egy 22 éves fiatal utasával utazott. Mint kiderült, a volánnál ülő fiatal nem rendelkezett gépjárművezetői engedéllyel, illetve a vizsgálatok során kiderült az is, hogy a csomagtartóban nyolc darab, húsz literes tárolóeszközt is szállítottak, amelyek közül négy üzemanyagot tartalmazott. A fiatalok beismerték: az üzemanyagot egy Kézdiszentkereszten parkoló autóbusz tartályából tulajdonították el, illetve kiderült, hogy az elmúlt hetekben több alkalommal is tettek hasonlót. Mint kiderült, hat alkalommal loptak már összesen több mint kétszáz liter üzemanyagot parkoló gépjárművekből, illetve egy alkalommal autóalkatrészeket is eltulajdonítottak, mindezeket Maksa és Bereck környékén. A két férfit 24 órás őrizetbe vették, kérve a bíróságon az előzetes letartóztatásba vételüknek elrendelését.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!