Szerdán kezdődik a diáktiltakozás

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A tanévnyitó után két nappal kezdik tiltakozásukat a háromszéki diákok a továbbra is kifizetetlenül maradt bérletpénzek miatt. A forgatókönyvről hétfőn is tájékoztattak.

Nagy D. István

2013. szeptember 17., 10:222013. szeptember 17., 10:22

2013. szeptember 17., 10:392013. szeptember 17., 10:39


Véglegesítették a háromszéki diákok a bérletpénzek elmaradása miatti tiltakozóakcióik naptárát. A fiatalok egy csoportja Mihály István, az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezetének elnökével, valamint Nemes Előd önkormányzati képviselővel (EMNP) hétfőn kisebb figyelemfelkeltő megmozdulással összekapcsolt tájékoztatón ismertették a végső forgatókönyvet. A helyszín a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Gimnázium volt. Az uzoni, kovásznai és sepsiszentgyörgyi diákok kartonlapokkal vonultak a helyszínre – amelyeken többek között az volt olvasható, hogy kérik a pénzüket, illetve hogy szükségük van azokra az összegekre.

Mihály István kifejtette, kénytelenek újból a tiltakozás fegyverével élni, mivel a tavaszi megmozdulások óta a minisztériumi ígéret ellenére nem történt semmi. Az EMI helyi vezetője szerint a diákok igen kreatívak és aktívak, így hatékony és látványos tiltakozásra van lehetőségük, főképp, hogy a tanév elején vannak, míg a májusi megmozdulások már nagyrészt a vakáció előtt zajlottak, így nem lehetett azokat hosszú ideig folytatni. „Tavasszal sikerült felkeltenünk a miniszter figyelmét, a problémával kapcsolatosan. De mivel mostanra nem oldódott meg semmi, arra készülünk, hogy a figyelemfelkeltésen túl nyomást is tudunk gyakorolni, és a szaktárca betartsa a júliusi ígéretét” – tette hozzá Mihály István.


Nemes Előd a Néppárt sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselője emlékeztetett, hogy a szaktárca kevesebb mint harminc százalékát törlesztette az elmaradásnak, azaz 640 ezer lejt, míg a tartozás 1,9 millió lejre rúg. A politikus szerint országos szinten is hasonló a helyzet, legalábbis nincs tudomásuk komolyabb törlesztésről.

Nemes beszámolt ugyanakkor arról is, hogy a hétfői akció csak a szerdai megmozdulások bejelentéséről szólt volna, de több diák úgy döntött, máris kinyilvánítják véleményüket.

A tiltakozást szerdára és csütörtökre időzítették, első nap a sepsiszentgyörgyi és a baróti középiskolákban zajlik az iskola körül vont élőláncban „testet öltő” tiltakozás, Kézdivásárhelyen és Kovásznán pedig egy napra rá, mindkét alkalommal 14 órától. Nemes Előd elmondta, hogy a polgármesteri hivatalok engedélyezési eljárása miatt oszlik ketté az akció, előbbi két esetben már pénteken iktatták a kérést, így szerdán már sor kerülhet a megmozdulásra. Mihály István hozzátette, egyelőre csak megyei szinten szervezik a megmozdulást, de reményeik szerint más megyék is csatlakoznak. A bodzafordulói diákokkal is keresik a kapcsolatot, de ez egyelőre nem valósult meg, az ottaniak ugyanis inkább Brassóhoz kötődnek. A tervek szerint a tiltakozást minden héten megismétlik, amíg valamilyen eredményt nem érnek el a szaktárcánál.

A diákok a 2012 november-december, illetve a 2013 január-június időszakra várják az elmaradt bérletpénzek törlesztését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés