Szent György-napok számokban

A legsikeresebb, leggazdagabb városnapokat hagyta maga mögött Sepsiszentgyörgy. A szervezők összeszámolták az elfogyasztott termékeket, a tömeget és a hátrahagyott hulladékot is.

Bús Ildikó

2012. április 30., 17:422012. április 30., 17:42

2012. május 01., 12:032012. május 01., 12:03

Már pénteken megdöntötte az elmúlt évek nézői rekordját Sepsiszentgyörgyön az Irigy Hónaljmirigy, hiszen koncertjükön harmincezer ember bulizott, másnap ezt a létszámot növelte a Republic zenekar, ugyanis a 22 éves együttesre a hivatalos megerősítés szerint több mint 35 ezer ember tombolt.

Ez csúcsosodott ki végül az Omega nagykoncerten, melyre ötvenezer ember volt kíváncsi, ez a számadat a zenekart is meglepte. Elmondásuk szerint mindig nagy-nagy örömmel jönnek Erdélybe, Székelyföldre, hiszen 1989 előtt tilos volt nekik betenni ide a lábukat, így együtt élnek meg a kozönséggel minden dalt és pillanatot. Molnár György röviden így foglalta össze érzéseit: „amikor egy idős, itteni öregember odajön hozzám és azt mondja, hogy: fiaim, megjöttetek? – egyszerűen nem tudok rá mit mondani”.

A szervezők kiértékelése szerint már gondolkodnak új helyszíneken, hiszen a városnapok kinőtte a városközpontot, és igazi fesztivállá kerekedett. Úgy gondolják, talán a lőtér lenne az egyik alkalmas helyszín, ha sikerül visszaszereznie a városvezetésnek.

Hétvégén Sepsiszentgyörgyön hatvanezer miccset ettek meg a vendégek, kevesebbet, mint tavaly, de ez a változatos gasztronómiai kínálatnak tudható be. A miccs mellett kelendő volt a cigánypecsenye, amiből háromezer fogyott el, de flekkenből és kolbászból is elfogyasztottak kilencezer darabot. A sikeresnek minősülő magyar csárdában a hétvégén összesen ötezer liter tokány kelt el. A sörivásról részletes adatok vannak, az összesítések szerint hatszáz hordót vertek csapra, ami 76 625 pohár italt jelent, a tavalyhoz képest jóval többet, hiszen akkor csak 43 ezer pohárral ittak meg összesen.

A sepsiszentgyörgyiek tíz köbméterrel több szemetet hagytak, mint tavaly, de a Tega vállalat munkásai már eltakarították a nyomokat, mintegy 144 köbméter hulladékot.

Összességében a legsikeresebb kilenc nap áll a szervezőcsapat mögött, akik bár nagyon fáradtak, de nagyon boldogok is – mondta Dancs Zsolt programigazgató. „Féléves munka áll mögöttünk, nagyon fáradtak vagyunk, de a közönség pozitív visszajelzése szerint megérte. Köszönöm mindenkinek, az önkormányzatnak, a 180 önkéntesnek és a városlakóknak is!”

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben

Megalakította a Polgári Kört az EMSZ-en belül a székelyföldi tagság egy része, amely régóta konfliktusos viszonyban van az országos vezetéssel. A kezdeményezők szerint az új platform célja a nemzeti oldal megújítása és a közösségi érdekek képviselete.

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben
2026. június 10., szerda

Vaddisznót nevelt az udvarán egy háromszéki férfi, eljárás indult ellene

Két hónapos nőstény vaddisznót találtak a rendőrök egy 43 éves Kovászna megyei férfi otthonában kedden, orvvadászat gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A helyszínen nagy mennyiségű szemét égetésének nyomait is felfedezték, ez szintén büntetendő.

Vaddisznót nevelt az udvarán egy háromszéki férfi, eljárás indult ellene
2026. június 10., szerda

Jubileumi néptánctalálkozót tartanak a Perkőn

Huszadik alkalommal gyűlnek össze a gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén, a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Jubileumi néptánctalálkozót tartanak a Perkőn
Hirdetés
2026. június 09., kedd

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek

Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe

Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe
2026. június 09., kedd

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le

Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak

Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak
2026. június 09., kedd

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton

Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton
2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
Hirdetés