
Fotó: Vargyasi Levente
Bemutatták a Szent György-napok programfüzetét, ugyanakkor ismertették az idei tombola főnyereményeit. Három helyi turisztikai iroda 12 külföldi és hazai utazást, kirándulást ajánlott fel nyereményként, a tombolák összértéke meghaladja az ötezer eurót. A jelenlegi állás szerint 278 programpont van, ami egy helyen módosult: jön a The Carbonfools is.
2014. április 17., 17:192014. április 17., 17:19
2014. április 17., 21:062014. április 17., 21:06
Az idei Szent György Napokon – amely április 26-a és május 4-e között zajlik – eddig 278 programpont szerepel, amelyből 160 helyi kötődésű. Az egyik bevásárlóközpont támogatása révén nemcsak a főszínpad, de a Sugás áruház előtti színpad is nevet kapott, Kaufland színpadként szerepel már a műsorfüzetben – számoltak be a szervezők.
A rendezvény fődíja egy krétai nyaralás, mely két személyre szól, teljes ellátással, ezt a Sun Travel ajánlotta fel. Joós Ștefan az utazási iroda képviseletében elmondta: a nyerteseknek nem lesz egyéb dolga, mint csomagolni és indulni a május 21-én kezdődő utazásra.
Idéntől először szállásfoglalási rendszert működtetnek a Szent György Napok ideje alatt, a szervezők a Transilvania Tourist Service rendszerére csatlakozva ajánlják ezt a szolgáltatást, az ideérkező turisták online foglalhatnak hotelt, de a szabad szállásokat is követhetik a világhálón – derült ki a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón. László Endre, a TTS vezetője ismertette az általuk felajánlott nyereményeket, kiemelve, hogy több mint kétezer euró értékben biztosítanak tombolát, a legnagyobb értékű nyeremény pedig az Európa egyik legnagyobb programszervező irodája, az idén tízéves romániai jelenlétét ünneplő Dertour által felajánlott 500 eurós üdülési jegy. A nyeremények között bulgáriai, magyarországi, de hazai szállodába szóló ajándékjegyet is találunk, és van prágai illetve budapesti, úgynevezett city break típusú kirándulásra feljogosító ajándékutalvány is.
A Szigeten debütált a The Carbonfools
A műsorfüzetet négyezer példányban magyar nyelven, ezer példányban románul jelentették meg, a magyar változatnál ezrenként változik a borító, Havasi Balázs,Tankcsapda, Bikini és Rúzsa Magdi szerepel a címlapokon. A műsorfüzetet, amely tombolajegy is egyben, öt lejes egységáron lehet megvásárolni – mondta el Grubisics Levente fesztiváligazgató. Május 4-én 21 órakor sorsolják ki a nyereményeket, amelyeket május 16-ig lehet átvenni. A tombolát tartalmazó műsorfüzetet péntektől kezdik árusítani.
A sajtótájékoztatón elhangzott, nem gyakran történt meg, hogy programváltozás legyen, egy fellépő Fábián Juli & Zoohacker egészségügyi okokra hivatkozva lemondta Szent György-napi jelenlétet, helyettük a The Carbonfools lép fel vasárnap este. Dancs Zsolt programigazgató szerint a magyar csapat egyre népszerűbb nemzetközi fesztiválokon, Erdélyben első alkalommal lépnek fel. Egyedi hangzásviláguk alapját az elektronikus és az élő hangszeres zene egysége jelenti.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!