
Önkéntesek takarítják meg a Szemerja-patak medrét és a kirándulóhelyeket Sepsiszentgyörgy közelében. Ugyanakkor a „pikniktörvényről” is beszélgetnek az érdeklődőkkel.
2013. augusztus 26., 11:012013. augusztus 26., 11:01
2013. augusztus 26., 11:372013. augusztus 26., 11:37
A Tone Troopers Audiovizuális szervezet és a Lármafa Egyesület közös kezdeményezéseként takarítási akcióra kerül sor, amelynek során a városlakók által közkedvelt piknik területeket tennék szebbé. Hétvégén az Előpatak felé vezető út mentét takarítják meg, erre önkéntesek, kirándulók jelentkezését is várják. A munka végeztével bográcsfőzésre kerül sor a négyes kilométernél található színpad mellett, és előadásokat tartanak a „pikniktörvényről”, illetve a különböző tűzrakási típusokról is.
A fiatalok azért választották ezt a szakaszt, mert idén nyáron is a Sugás felé vezető út mentén, illetve az Előpatak felé vezető út mellett piknikeztek legtöbbet a sepsiszentgyörgyiek. A vonatkozó törvény ellenére senkit nem büntettek meg a hatóságok. Elsősorban azért nem, mert bár létezik a jogi szabályozás, nincsenek a polgármesteri hivatal által kijelölt helyek a piknikezésre. Azok a helyek, ahol erre a célra felállított asztal, pad és tűzhely található, azok közbirtokossági tulajdonban vannak, így az önkormányzatnak nem hatásköre a büntetés – magyarázta Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser. A kirándulóhelyek kialakítása, felszerelése költséges lenne, ugyanakkor a kijelölt területek tulajdonjogát is tisztázni kellene, ami idén nem valósult meg.
Háromszéken tavaly nyáron indult a Zöld őrjárat elnevezésű akció, melynek résztvevői biciklivel járják az erdőket és figyelmeztetik a kirándulókat. A piknikhelyeket felkeresve tájékoztatást nyújtanak a törvényekről, szabályokról és bár nem büntetnek, de súlyos kihágás esetén értesítik a helyi rendőrség munkatársait. Az őrjárat résztvevői legtöbb esetben a tűzgyújtással kapcsolatosan hívják fel a kirándulók figyelmét arra, hogy mindig biztonságosan végezzék ezt a műveletet. Az akcióban résztvevő háromszéki fiatalok elmondták: különösebb kihágást nem tapasztaltak, a kirándulók civilizáltan viselkednek, összeszedik a szemetet és a tűz meggyújtására, kioltására is fokozottan figyelnek. A gondot legtöbbször az autósok jelentik, mivel többen is a fűbe parkolnak, hangosan dübörgő zene szól az autóból – zavarva ezzel a többi kirándulót –, de arra is volt példa, hogy a patakban mosta le valaki az autóját. Ez már súlyos kihágásnak számít, ilyenkor értesítik a rendfenntartókat.
Az augusztus 31-re szervezett takarítási akció során a két civil szervezet tagjai összekötik a kellemest a hasznossal: amellett, hogy megtakarítják a patak medrét és a kirándulók után hagyott szemetet összeszedik, egésznapos rendezvényt kínálnak a résztvevőknek. Lesz szappancsúszda, medence, bográcsfőzés és különböző sporttevékenyégek is. Az akció augusztus 31-én délelőtt 11.30-kor kezdődik, a gyülekezőhely a város előpataki kijáratánál lesz. A csapat 12 órakor, zsákokkal felszerelkezve vág neki a piszkos feladatnak. A takarítási akcióra önkéntesek, iskolások jelentkezését várják a tonetroopers@gmail.com e-mail címen.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!