Közvitára bocsátotta Sepsiszentgyörgy önkormányzata azt a határozattervezetet, amely révén majdnem teljesen kitiltanák a szekereket a megyeszékhely és a hozzá tartozó két település, Kilyén és Szotyor területéről. A tervezet kemény feltételeket szab.
2013. december 16., 14:122013. december 16., 14:12
A polgármesteri hivatal honlapján fellelhető tervezet egyetlen kivételt tesz, amely alapján az lovak, vagy más haszonállatok által húzott járművek közlekedhetnek mind Sepsiszentgyörgyön, mind a két említett településen, amelyek közigazgatási szempontból a városhoz tartoznak. A szabályzás szerint – amely Antal Árpád elöljáró által elmondottak alapján január folyamán kerülhet a képviselő-testület elé jóváhagyásra – a hatályba lépéstől számítva csak azok a szekerek járhatnak a megyeszékhely útjain, amelyek tulajdonosai külön erre a célra kiállított engedéllyel rendelkeznek. Ezt az okiratot az önkormányzat Városgazdálkodási Igazgatósága bocsátja ki, a tulajdonos kérése alapján. Az igénylőnek bizonyítania kell, hogy erdőgazdálkodási, mezőgazdasági, vagy turisztikai, hagyományőrző tevékenységet folytat, és ehhez szükséges a jármű, illetve meg kell jelölnie mely útvonalat szándékszik használni. Az engedély egy évre lenne érvényes. A tervezet kitér ugyanakkor arra is, hogy a szekértulajdonosoknak gondoskodniuk kell, arról, hogy az állatok ne piszkolják össze az utakat, valamint biztosítaniuk kell a feltakarítást.
A fenti szabályok be nem tartása bírságot von maga után, természetes személyek esetében ez 100-tól, 300 lejig, jogi személyek esetében 200-tól, 600 lejig terjedhet. Emellett a hatóságok – a közeledésrendészet, a csendőrség és a helyi rendőrség egységei – lefoglalják a járművet. A szekereket, kocsikat csak a bírság és a szállítási, tárolási költségek törlesztése után kaphatja vissza a tulajdonos. Erre tizenöt napot ad a határozattervezet. A tárolásért, megőrzésért az önkormányzat 200 lejt számol naponta. Amennyiben a jelzet időtartamon belül a járművet nem váltják ki, akkor az köztulajdonba megy át, és a polgármesteri hivatal értékesíti.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat már évek óta keresi a megoldást arra, hogy hatékonyan fellépjenek a közlekedést igencsak veszélyeztető szekeresek ellen. Eddig a törvényes előírások miatt nem volt lehetőség a szekér elkobzásra, a bírságok pedig nem hatottak, ugyanis a legtöbb „tetten ért szekeresnek nem volt igazolt jövedelme, így a behajtás sem működött. Antal Árpád polgármester a közvitára bocsátott tervezet kapcsán portálunknak elmondta: hosszasan egyeztettek a karhatalmi szervek képviselőivel, mindenki megtette a szükséges javaslatokat, így elviekben nincs akadálya, hogy amennyiben elfogadja a képviselő-testület érdemben is alkalmazható lesz a határozat. A legnagyobb gondot továbbra is az Őrkőről a városba érkező szekerek jelentik, ezek „vezetői” ugyanis a legkevésbé sem törődnek a közlekedési szabályokkal. A tervezeten kívül az önkormányzat más vonalon is igyekszik csökkenteni a romák szekereinek számát, azzal, hogy már kitiltották a telepről a lókupeceket.
Megszorítások ide, költségcsökkentés oda, a háromszéki iskoláknál, óvodáknál zajló felújítások, beruházások zömét ez egyelőre nem befolyásolja. Két városban vettük górcső alá, milyen munkálatok vannak folyamatban az oktatási intézményeknél.
Öt büncselekmény elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot Magyarországon a 45 éves férfi elllen, akit Európa-szerte köröztek, végül Gelencén kaptak el a hatóságok – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Sepsiszentgyörgyön nemcsak papíron létezik turisztikai iroda, hanem nyitva tart és útba is igazít, ezt már külön értékelik a városba látogató turisták. Hogy mire kíváncsiak, mit keresnek, mit kritizálnak a betérők, erről érdeklődtünk a helyszínen.
Egy román civilszervezet követelésére eltávolították a Lécfalva részét képező Várhegy helységnévtábláit. A kákán is csomót keresők szerint a háromszéki székelyek egyik fontos történelmi színtere nem más, mint kitaláció.
Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a Magyar Kormány igazságügyi minisztere. Ám ennek időpontját nem véletlenül időzítette a nyergestetői csata 176. évfordulójára.
Szeptemberben korszerűen felújított, kibővített és modernül felszerelt épületben kezdik meg a tanévet a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskola tanulói. Ez a napirendi pont volt az egyik fő témáját Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki ülésének.
Hosszú évek munkáját tükrözi a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új sürgősségi osztálya. A háromszoros kapacitású, korszerű betegellátó egység augusztus 25-én, reggel 8 órától fogadja a betegeket.
Három autó karambolozott csütörtökön kora délután Sepsikőröspatak közelében, a 12-es országúton. A balesetet figyelmetlenség okozta.
Szeptembertől megváltozik a helyi roncsautóprogram – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester. A háromezer lejes pénzösszeg kifizetése helyett kerékpárvásárlást vagy öt évre szóló városi buszbérletet finanszíroz az önkormányzat.
A költségek csökkenését eredményező javaslatokat kért minden hozzá tartozó intézményétől a sepsiszentgyörgyi városháza. Antal Árpád polgármester szerint elsősorban a vezetői bérek csökkennek.
szóljon hozzá!