
Fotó: Nagy D. István
Továbbra sincs lehetősége a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak, hogy hatékonyan fellépjen a megyeszékhelyi közlekedést igencsak veszélyeztető szekeresek ellen. A járművek elkobzását a bíróság érvényteleníti, a büntetés hatástalan.
2013. június 17., 17:262013. június 17., 17:26
Noha az elmúlt időszakban a helyi rendőrség külön utat jelölt ki a lovas szekérrel közlekedők számára, nem sikerült átütő eredményt elérni, Sepsiszentgyörgy utcáin még mindig gyakran látni ilyen járműveket. Elsősorban az őrkői cigányok azok, akik előszeretettel járják keresztül-kasul a várost – erősítette meg érdeklődésünkre Hadnagy István, az önkormányzathoz tartozó intézmény vezetője. A helyi rendőrség irányítója ugyanakkor hozzátette, hogy számukra nem igazán létezik más lehetőség, mint hogy időközönként igazoltassák a delikvenseket, és esetenként bírságokat is kiosztanak – ha éppen tilosban „parkolnak”, sokszor őrizetlenül otthagyva a szekeret is –, de ezeket a legtöbben nem fizetik ki, és amennyiben az önkormányzat a bírósághoz fordul a behajtásért, akkor sem érnek el sokat, mivel a legtöbb szekeresnek nincs igazolható jövedelme vagy vagyona, így a végrehajtást az ítélőszék általában elveti. A szekerek lefoglalása ilyen esetben nem igazán működik, mivel a bírók általában megélhetési eszköznek tekintik, így visszaítélik azokat a tulajdonosoknak.
Romániában egyébként – a közlekedési baleseteket leszámítva – a közlekedésrendészetnek sincs lehetősége elkobozni azokat a járműveket, amelyek a nem a számukra kijelölt besorolású úton haladnak, mivel az Alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette a KRESZ erre vonatkozó, pár éve hatályba lépett előírását. Ennek megfelelően a megyeszékhely önkormányzatának sincs lehetősége, hogy a járművek, illetve a lovak elkobzására vonatkozó döntést hozzon helyileg, hiszen azt szinte azonnal megtámadnák.
Antal Árpád polgármester megerősítette a helyi rendőrség vezetőjének állítását, kijelentve, hogy amennyiben az országos előírások megváltoznak, akkor minden bizonnyal hatásosabban fellépnek majd a szekeresekkel szemben.
A szekerek kiszorítására, illetve „megzabolázásukra” már több elképzelés is született, mások mellett egyfajta jogosítvány bevezetése is, viszont gyakorlatba nem sikerült ültetni egyiket sem. A helyi rendőrség a gazdátlanul csatangoló állatokat befogja, így nemrég a Sugás fürdő felé vezető úton „kaptak” el egy lovat. Az állatokat általában a tulajdonosok a törvényes határidőn belül (azaz 24 óra) kiváltják, annak ellenére, hogy ezer lej körüli a díj.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!