A kettős mérce ellen tiltakozva osztották meg a háromszéki politikusok az egyik közösségi portálon azt a fotót, amelyen Victor Ponta miniszterelnök-államfőjelölt a történelmi Moldva címerével díszített vörös zászlót tart a kezében.
2014. november 13., 21:272014. november 13., 21:27
A fotót elsőként Sabin Gherman kolozsvári újságíró osztotta meg a Facebookon válaszul egy Temesváron élő iaşi-i hölgy felháborodására, aki egy korábbi bejegyzésében érthetetlennek tartotta, hogy egyesek miért a Bánság zászlóját lobogtatják.
„Ha Moldvában szabad, Bánságban és Erdélyben miért nem lehet? Székelyföldön? Máramarosban?” – teszi fel a kérdést Sabin Gherman, aki arra szólítja fel követőit, osszák meg a fényképet, hogy legyen végre érthető, „a regionális identitás nem szeparatizmus, hanem egy kincs”.
A bejegyzés kapcsán felparázslott a vita, sokan az ország egységét féltve árulót kiáltottak, és azt bizonygatták, hogy csak néhányan támogatják a regionális identitás erősítését, mások pedig éppen arra hívták fel a figyelmet, hogy a föderatív országokban, például Svájcban vagy Németországban sokkal magasabb az életszínvonal, mint az egykori kommunista blokk „monolitként” megmaradt nemzetállamaiban.
Sabin Gherman felhívására válaszolva Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is megosztotta a fotót. „Reméljük, a miniszterelnök ugyanígy pózol majd a székely zászlóval is, hiszen ha Moldvának lehet zászlója, akkor Székelyföldnek miért ne lehetne? Osszuk meg ezt a képet, így tiltakozzunk a kettős mérce ellen” – olvasható Antal oldalán. A fotót több százan megosztották, azonban néhány hozzászólóban felmerült, hogy ez is „burkolt Ponta- reklámozás” az RMDSZ részéről.
Az ünnepélyes megnyitóval és a lovasok fogadalomtételével szombaton délben hivatalosan is megkezdődött a 14. Székely Vágta. Izgalmasnak és látványosnak ígérkezik, hiszen az előző kiadásokhoz képest jóval több versenyző nevezett be.
Összesen hét építményt – lakóházakat és melléképületeket – érintő tűzesethez riasztották szombaton reggel a Kovászna megyei tűzoltókat Sepsikőröspatakra. Két személyt pánikroham miatt szállítottak kórházba.
Számítógépes bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személy azonosításához kéri a lakosság segítségét a Kovászna megyei rendőrség. A gyanúsított kihasználva egy ügyfél figyelmetlenségét, pénzt vett fel annak számlájáról Sepsiszentgyörgyön.
Nem mindennapi gesztusként nem várt helyről is érkezett segítség a háromszéki árvizek következményeinek elhárításához: Galac megye egymillió lejes gyorssegélyt utalt át a megyei önkormányzatnak.
Az utolsó nappali tagozatos végzősök ballagására került sor ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának Politika, közigazgatás és kommunikációtudományi karán.
Emberre támadt a medve az orbaiszéki Papolchoz közeli legelőn levő esztenánál csütörtökön reggel. Az 50 éves férfi – több súlyos sérülése ellenére – elmondhatja, hogy a szerencsétlenségben szerencséje is volt.
Ismét emberre támadt a medve Kovászna megyében, az áldozatot a rohammentő-szolgálat helikopterével szállították a brassói kórházba.
A tudást élménnyel és bulizással összekapcsolva kínálják a sepsiszentgyörgyi fiataloknak az új Mindformers (Tudatformálók) rendezvény, amely augusztus 28–30. között zajlik.
Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.
A Szemerja-patak közelében valósulna meg az a családi kalandpark, amelynek első változatáról 2019-ben hallhattunk a befektetőtől, Sárkány Árpádtól, illetve a sepsiszentgyörgyi városvezetéstől. A terv az integrált városfejlesztési stratégia része.
szóljon hozzá!