Szakoktatással a korai iskolaelhagyás ellen

A szakoktatás népszerűsítésével szeretné három sepsiszentgyörgyi tanintézet az iskolaelhagyás mértékét csökkenteni. A kezdeményezők kiemelték, a tanulók 200 lejes állami ösztöndíjban is részesülnek.

Bencze Melinda

2014. május 12., 20:082014. május 12., 20:08

A Szent György Szakképzési Konzorciumot három szakoktatást végző intézmény – a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, a Kós Károly Szakközépiskola és a Puskás Tivadar Szakközépiskola – hozta létre még februárban a városi önkormányzat partnerségében.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, a konzorcium egyetlen kivétellel a város szakiskoláit foglalja magába, s bár a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola vezetőségét is felkérték a csatlakozásra, ők ezt visszautasították. Létrejötte – mint ecsetelte az elöljáró – nem valaki vagy valami ellen történt, hanem célja a szakoktatás minőségének javítása, illetve azon nyolcadik osztályos diákok oktatási rendszerben tartása, akik valamilyen tényezők hatására nem szeretnék folytatni tanulmányaikat. Antal Árpád hozzátette, hogy fontosnak tartja a szakoktatásban részt vevők számának növelését, hiszen Sepsiszentgyörgyön csökkenő tendenciát mutat a jól képzett szakemberek száma.

Fontosak a jó kapcsolatok az intézmények és a vállalkozások között

A polgármester kiemelte még az önkormányzatok, vállalkozások és az intézmények közti kapcsolat erősítését is, hogy a diákok minél korábban tudják az elméletben tanultakat gyakorlatba ültetni.

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere előnyként említette azt is, hogy a különböző gimnáziumok, illetve a szakiskolák között működő kapcsolat is jó, ugyanakkor gyakran ki is segítik egymást. Mint mondta, a Kós például függönyöket varr a Székely Mikó Kollégium részére, illetve a Puskás ehhez elkészíti a tartók vasszerkezetét.

Az alpolgármester elmagyarázta, hogy nem iskolaegyesítésről van szó a konzorcium esetében, hiszen minden intézmény megtartotta saját jogi státusát, ugyanakkor említette, hogy úgy a humán erőforrást, mint az iskolák infrastruktúráját közösen tudják használni.

Kétnyelvű tájékoztató füzet készült

Első lépésként kétnyelvű tájékoztató füzetet adtak ki 1000 példányban a Sepsiszentgyörgy és környékén élő nyolcadikos diákok számára, ebből 250 darabot román, és 750 darabot magyar nyelven. Az alpolgármester elmondta, a Kós Károly Szakközépiskola vezetőségével közösen pályázatot adtak le a Norvég Alaphoz is annak érdekében, hogy a bentlakást és a délutáni tevékenységeket tovább fejleszthessék.

200 lejes állami támogatás a szakiskolások részére

Gazdag Ildikó, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola igazgatója elmondta, a román állam minden szakiskolában tanuló diák számára havi 200 lej értékű ösztöndíjat biztosít.

„Rendkívül erős motiváció ez ahhoz, hogy ezt a képzésformát válasszák főleg azok a diákok, akik úgy érzik: nincs elég erejük az érettségiig eljutni” – mondta Gazdag. Hozzátette, ezekben az oktatási intézményekben létezik a gazdasági egységekkel összevont gyakorlati periódus is, továbbá a vállalkozások részére biztosítva van egy olyan törvényes keret, amelynek köszönhetően a náluk praktikázó fiatalnak kedvezményeket, más ösztöndíj lehetőségeket biztosítsanak azzal a céllal, hogy a végzést követően néhány évig náluk vállalnak munkát.

Ne bekerüljenek, hanem válasszák a szakoktatást

Kiss Imre, a Kós Károly Szakközépiskola igazgatója hangsúlyozta, hogy a városnak van szakképzési potenciálja, ugyanakkor szeretnék közösen elérni azt is, hogy a diákok ne csupán kényszermegoldásként kerüljenek be ezekbe az intézményekbe, hanem tudatosan válasszák. Az igazgató fontosnak tartja, hogy a kiadott tájékoztató füzetet eljuttassák a helyi vállalkozókhoz is, annak érdekében, hogy a képzések az ő igényeikre is épüljenek, hiszen ezek a cégek azok, akik a keresletet alkotják.

Demeter Dávid, a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója elmondta, az iskola archívumában olyan dokumentumokra akadt, amelyek alapján korábban 1600 diákja is volt iskolájuknak. Hozzátette, ez a szám azóta is folyamatosan csökken, pedig régen a gyakorlatot igénylő felsőoktatási szakokon mindig előnyben voltak a szakiskolát végzettek a gimnázium volt diákjaival szemben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés