
Szakmai műhelygyakorlaton vettek részt a Junior Business Club fiatal vállalkozói márciusban Budapesten. A jövőben itthon honosítanák meg a tanultakat.
2014. április 02., 10:352014. április 02., 10:35
Karácsony Zsolt, a JBC vezetője elmondta: a hasznos tanácskozások és a partnerség mentén a JBC a közeljövőben a helyi fiatal vállalkozói problémákat térképezi fel, ezt követően pedig egy hosszútávú stratégiát dolgoz ki közösen a partnerek segítségével. A program célja az volt, hogy a jelenlévő szervezetek egy képet kapjanak a már sikeresen működő fiatal vállalkozói szervezetekről és megoldásokat találjanak az aktuális kihívásokra. A kétnapos műhelymunkát Michael Lee, a G20 Fiatal Vállalkozói Világhálózat koreai vezetője tartotta, akit Sepsiszentgyörgyre is meghívnának a jövőben.
A kétnapos műhelymunka eredménye egy kezdetleges tevékenységi terv kidolgozása volt, valamint az Európai Unió és egyéb vállalkozói lehetőségek megismerése, illetve a résztvevő fiatal vállalkozói szövetségek közti kapcsolat kialakítása.
Karácsony Zsolt kifejtette: a Junior Business Club ötéves tevékenysége során sok vállalkozó szellemű fiatallal találkozott, viszont a különböző szakmai találkozások során számos problémára és akadályra derült fény a cégalapítás, a kezdő vállalkozások fenntarthatóságának és fejlesztésének területein. „A problémákat több szemszögből is meg kell vizsgálnunk – az embert mint vállalkozót és a környezetet, amiben szeretne vállalkozni. A gazdasági környezetet tekintve a visszajelzések és az egyesület begyűjtött tapasztalatai alapján több akadállyal is találkoznak azok akik cégalapításba kezdenek. A kezdő vállalkozások számára kevés olyan támogatási program van, amely az ötletre, az új innovatív gondolatokra, az újszerű üzleti modellekre van felépítve. A támogatás formája csak a bizonyos tőkével rendelkezők körét elégíti ki, így elveszítve azt a kreatív termelő csoportot, akiknek esetlegesen nincs induló tőkéjük, mégis egy jó ötletel és üzleti tervel rendelkeznek. A politikai-gazdasági instabilitás is egy nyomós ok, amelynek jelenléte rossz hangulatot kelt a vállalkozni vágyók és a meglévő vállalkozók számára is” – magyarázta a közgazdász.
A fiatal vállalkozók elnöke úgy látja, fontos a fejlődés és az, hogy a vállalkozók odafigyeljenek az újításokra, éppen ezért a cégvezetők vagy pályaorientáltak el kellene járjanak olyan előadásokra, konferenciákra, networking-estekre, ahol felhasználható tudáshoz és információkhoz lehet hozzáférni. „Az egyesületünk küldetése a gazdasági kultúra eljuttatása az ifjúsághoz, vállalkozókhoz, ezért tevékenykedünk, mert szükségességét érezzük a jelen környezetben, a jelen körülmények között” – tette hozzá Karácsony Zsolt, a JBC elnöke.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!