
Sérülései miatt Bukarestbe kellett szállítani azt a nőt, aki azon gépjármű utasa volt, amelynek sofőrje villanyoszlopnak hajtott csütörtök délben Sepsiszentgyörgyön – tájékoztat a rendőrség.
2015. május 28., 16:302015. május 28., 16:30
2015. május 28., 16:312015. május 28., 16:31
Súlyos baleset történt csütörtök délben Sepsiszentgyörgy határában, a város Brassó felőli kijáratánál – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője. Az előzetes vizsgálatok alapján kiderült, hogy a gépjárművet vezető 65 éves, bukaresti férfi elaludt a volán mögött, emiatt egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében az anyósülésen utazó 65 éves hölgy beszorult a gépjárműbe, őt a Kovászna megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség munkatársainak kellett kiszabadítaniuk, majd súlyos sérülésekkel szállították a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba.
Nagy Demeter István, a megyei kórház szóvivője érdeklődésünkre elmondta, a baleset során a nő több súlyos sérülést is szenvedett. „Bár a CT eredmények azt mutatták, hogy koponyasérülése nem tette volna indokolttá más kórházba való szállítását, mellcsontsérülése van és több bordája is eltört, így Bukarestbe egy mellkassebészeti osztályra kellett utalni” – tájékoztatott a szóvivő. A rendőrség a gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított nyomozást az ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!