Sokan nem vizsgáltatják be a vadon nőtt gombát

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Románia egyetlen hivatalosan működő gombavizsgáló központjában, a sepsiszentgyörgyi központi piacon napi száz kilogramm gombát vizsgálnak át. A lehetőséggel sokan mégsem élnek.

Szabó Enikő

2013. október 19., 12:132013. október 19., 12:13

2013. október 19., 17:122013. október 19., 17:12

Sepsiszentgyörgyön, az országban egyedülálló módon, évek óta működik gombavizsgálat, azonban a szakellenőr is külföldön képezte magát, mert Romániában erre nincs lehetőség. Zsigmond Győző, a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület vezetője szerint a gombatörvény csak akkor válik fontossá, ha áldozatokat szed a tudatlanság. A probléma több minisztériumot is érint: a környezetvédelmi-, az egészségügyi-, a mezőgazdasági -, és más illetékes minisztériumok azonban nem törődnek a vadon termő gombák gyűjtésére és piaci árusítására vonatkozó jogszabály alkalmazásával.

Zsigmond Győző, azt mondta, hogy az egyesületük és rendezvényeik fő célja a 2006-ban elfogadtatott szabályozás alkalmazásának szorgalmazása. „Hihetetlen, hogy hét év alatt nem sikerült gyakorlatba ültetni egy törvényt, mely életeket menthet. Annak, hogy a gombavizsgálói szakma nem szerepel a romániai mesterségek jegyzékében, és továbbra is hobbiként könyvelhető el, az eredménye az, hogy az egész országban nincs szakember.”

A gombászegyesület tanfolyamai népszerűek. Eddig mintegy százan végezték el, hetven személy háromszéki és harmincan a marosvásárhelyi Málnássy László Gombászegyesület tagjai. A tanfolyamon gombaalaktan, élettan, és környezettan, gombakereskedelem és jogi ismeretek, valamint a toxikológia szerepel, legkevesebb 196 gomba ismeretét szavatolja. Az egyesület vezetője elmondta, hogy tanfolyamokat, gombaismereti túrákat, gombanapokat tartanak, és ingyenes gombavizsgálat működik a megyeszékhelyen, azonban ez mind nem elég.

A figyelmeztetések ellenére sokan nem vizsgáltatják be a vadon nőtt gombákat fogyasztás előtt. A nyári idényben több tucatnyian jelentkeznek gombamérgezéses tünetekkel a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban – közölte nemrégiben Pataki Annamária, a kórház szóvivője, hozzátéve, hogy ebben az évben is több személyt kellett beutalni, legkevesebb két személyt az intenzív osztályon kezeltek.

A gombászegyesület már tizennégy nemzetközi gombaismereti tábort szervezett, melyre nagy az igény – mondta megkeresésünkre Zoltán Sándor, a piaci szakellenőr. Beszámolója szerint csúcsidényben átlagban negyvenöten keresi fel naponta és mintegy száz kilogrammnyi gombát ellenőriz. Olyan még nem fordult elő, hogy az asztalnál romák által árusított gomba közt mérgeset találjon – mondta.

A gombászszezon most ismét beindult, a fagyok beálltáig jó gombatermés lesz. Azonban jó lenne, ha mindenki ellenőriztetné azokat a gombákat, melyeket nem tud biztosan azonosítani – tanácsolta a szakellenőr. Hozzátette, télen is működik a bevizsgálás. Akkor lehet gyűjteni a téli fülőkét, a szarvasgombát és likacsosgombát is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés