Kevés forgalmat bonyolítanak le Kovászna megyében az egyéni vállalkozások – derült ki, miután a megyei kereskedelmi és iparkamara az országban úttörő módon az egyéni, családi vállalkozásokat is rangsorolta, megvizsgálta, mekkora a forgalmuk, a nyereségük, és hány alkalmazottat foglalkoztatnak.
2014. november 04., 17:082014. november 04., 17:08
Édler András, a kamara elnöke (képünkön) keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a megyében sok egyéni vállalkozás működik, ezért is tartották érdemesnek átvilágítani őket. Míg 4800 céget tartanak nyilván, a 3167 bejegyzett egyéni vállalkozásból 2115 az aktív, ezek jelentik le rendszeresen az adózási adataikat.
Ám miközben a cégek több mint egymilliárd eurós évi forgalmat valósítanak meg, az egyéni vállalkozók összesen 21 millió eurót forgattak meg egy év alatt, ami negyvened részt jelent. A profit szempontjából valamivel jobban állnak, évi össznyereségük 6,8 millió euró volt.
Az egyéni vállalkozók többsége saját munkája után él, a 2115 működő ilyen típusú vállalkozás mindössze 230 alkalmazottat foglalkoztat, a legtöbbet egy élelem-kiszállítással foglalkozó vállalkozás, ahol tízen dolgoznak. De négy alkalmazottal már be lehetett kerülni az első tízbe.
Az egyéni vállalkozók valamivel több mint fele egyébként szolgáltatással foglalkozik, van köztük ügyvédi iroda, adótanácsadó, nyomdász. 30 százalék eközben kereskedik, és a fennmaradó 20 százalékból 6,4 százalék az ipar, 5,4 százalék az építkezés, 3,5 százalék a mezőgazdaság és valamivel több mint 2 százalék a kutatás és fejlesztés aránya.
Édler András azt mondja, arra számított, hogy sokkal nagyobb forgalmat bonyolítanak le ezek a vállalkozási formák. A kamara december 12-én, a cégtoplista mintájára megszervezi az egyéni vállalkozások díjazását is, és katalógust is kiadnak.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!