Nem mi bántalmaztuk a bölöni rendőrőrs parancsokát és helyettesét, hanem ők támadtak ránk – nyilatkozta portálunknak Sikó Imre, Bölön község polgármestere.
2013. november 21., 13:212013. november 21., 13:21
Bölön község elöljárója elmondta: szerdán közösségi fórumot szerveztek a nagyrészt romák lakta Bölönpatakon, amelyre meghívták a kormányhivatal, a megyei önkormányzat, a tűzoltóság és a megyei, illetve a bölöni rendőrség képviselőjét is. Néhányan a rendőrőrs vezetőjének tevékenységével kapcsolatban kritikát is megfogalmaztak.
„A megbeszélést követően házigazdaként megvendégeltem a résztvevőket, aztán mindenki távozott. Én is lefelé tartottam az erdei úton, amikor észrevettem, hogy a főút mellett várnak ránk a rendőrök. A vacsora alatt én is fogyasztottam szeszes italt, ezért visszafordultam, hogy megkérjem az egyik jogosítvánnyal rendelkező fiatal roma gyereket, hogy vigyen haza. Igen ám, de erre már ott termett a két rendőr, és mire észbe kaptam, már a földön feküdtem”– mesélte a történteket Sikó Imre.
„Az előttem haladó gépkocsiban ülő tanácsosok észrevették, hogy lemaradtam, visszatérve, ők szabadítottak ki a rendőrök kezéből. A bátyámat, aki közbirtokossági elnök és tanácsos is, a parancsnokhelyettes leütötte. Közben a környéken lakó romák kezdtek gyülekezni, így a rendőrök gyorsan eltűntek” – tette hozzá.
Az incidenst követően az elöljáró bement a rendőrségre, hogy tisztázzák a helyzetet, de elmondása szerint ott is hasonló fogadtatásban volt része. „Újra megütöttek és könnygáz spray-vel is szembefújtak. Közben több tucat maszkos rendőr is megjelent a helyszínen. Rajtam nem látszanak ütésnyomok, de a bátyámon tisztán kivehető zúzódások vannak” – tette hozzá.
Sikó Imre elmondta: 1986-tól dolgozik a közigazgatásban, kezdetben titkárként, polgármesterként harmadik mandátumát tölti, de ilyen bánásmódban még soha nem volt része.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!