
Közel kétezer gyereknek zenéltek a sepsiszentgyörgyi zenekarok a Zene máshol program keretében. A muzsikusok szerint a legvagányabb zenei projektnek voltak tanúi az óvodások.
2013. június 24., 13:232013. június 24., 13:23
2013. június 24., 14:282013. június 24., 14:28
Az elmúlt héten 14 iskolában és óvodában közel kétezer gyerek vehetett részt örömzenélésen. A sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda helyi zenészeket kért fel, hogy nem megszokott helyeken, egy-egy spontán akció részeként, lepjék meg a sepsiszentgyörgyieket egy kis zenei produkcióval.
A város eddigi legvagányabb zenei projektje volt ez a Zene máshol, vélekedik Ferencz Áron. A fiatal zenész három különböző felállásban középiskolásoktól óvodásokig mindenféle közönséget bejárt ezen a héten. Számára az volt nagyon érdekes, hogyan lehet húsz perc alatt felkelteni az érdeklődést, mint mondta, azt tapasztalták, hogy a hirtelen hatás miatt lett figyelmes mindenki. Volt, ahol a dzsessztől elindulva a mai, elektronikus zenei dallamokig jutottak el, volt, ahol improvizáltak, az óvodásoknál pedig „fejre kell állni, nem elég a zene”.
Luiza Zannak, Románia egyik legjobb dzsesszénekesnőjének is tartogatott premiert a Zene máshol program, ő ugyan foglalkozik diákokkal, de óvodásoknak még ő sem énekelt. Az énekesnőt kellemesen meglepte, hogy a Református Kollégiumban nagyon jól felszerelt, a zenéléshez megfelelő teremben léptek fel, és úgy véli, jóval több zenei esemény kellene legyen az iskolákban.
A Folker együttes dalai nem voltak ismeretlenek a gyerekek számára, tudtuk meg Györgyjakab Katalin szotyori óvónőtől, de természetesen az élő találkozás ereje erősebb, tetszett a gyerekeknek, szívesen bekapcsolódtak a népi gyermekjátékokba. Van helye a zenének a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában is, hangsúlyozta Gazdag Ildikó igazgatónő, sőt a Folker együttes itt nemcsak zenélt, de a táncos játékba is becsalogatta a fiatalokat, volt, aki első szólításra jött, és volt, aki menetközben kívánta meg és állt be a közös táncba.
A zenei meglepetésben részt vett a Művészeti Líceum gyerekkórusa, Albert Nagy Örs, Éltes Áron, Ferencz Áron, Gáspár Álmos, a Folker együttes, Luiza Zan, Orbán Ferenc és zenekara, a Fabatka együttes, Váncsa Levente, Kerezsi Csongor és Könczey Jenő. Ezen a nyáron városi köztereken, középületekben, többek között a Sugás Áruházban, a piacon vagy a strandon találkozhatnak a járókelők „véletlenszerűen” zenei produkciókkal.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!