Háromszékre is jut a csíki szemétből, a köztisztasági vállalat vezetője szerint ez természetes, hiszen a Tega Rt. hulladéktárolójában van hely. Egy év múlva azonban ez is bezár, Háromszék természetbarát szeméttárolóját Lécfalván hozzák létre.
2012. augusztus 08., 11:312012. augusztus 08., 11:31
2012. augusztus 08., 13:152012. augusztus 08., 13:15
Több olvasónk is jelezte, hogy a Csíkszeredában összegyűjtött háztartási hulladékot nem csak Brassóba, hanem Sepsiszentgyörgyre és Kézdivásárhelyre is szállítják. Az ügyben megkerestük Tóth Birtan Csabát, a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat, a Tega Rt. igazgatóját is, aki kijelentette: természetesen tud arról, hogy ide is szállítanak a csíkszeredai hulladékból, de nem jelentős mennyiséget. Elmondása szerint szerződést kötöttek az Eco Csík Kft.-vel, melynek munkatársai begyűjtik és elszállítják a szemetet Sepsiszentgyörgyre, illetve Brassóba.
„Szerződésünk van a céggel, hogy havonta kétezer köbméter szemetet szállíthatnak hozzánk, ebbe a keretbe bele is férnek, ebből nincs probléma. A sepsiszentgyörgyi szemétlerakó bezárásáig engedélyeztük a lerakást, de ez nem befolyásolja a lakosság komfortérzetét, hiszen egy úgynevezett becsomagolt dombról beszélünk” – magyarázta Tóth Birtan Csaba.
Az igazgató azt is elmondta, a csíkszeredaiaknak nyújtott segítség mellett a másik négy háromszéki hulladékgyűjtő központ szemetét is ide hozzák, míg tart a lerakók bezárása. „A Kovászna megyei önkormányzat két versenytárgyalást bonyolít le: a szentgyörgyi tároló bezárására és a lécfalvi megvalósulására. Addig azonban a Tega Rt.-hez gyűjtjük be a háztartási hulladékot .A kovásznai hulladékot Kézdivásárhelyre, a bodzafordulóit pedig Sepsiszentgyörgyre hozzák, és ez is természetes folyamat addig, amíg megépül a lécfalvi létesítmény” – fejtette ki az igazgató.
A köztisztasági vállalat vezetője azt is elmondta: a lécfalvi hulladéktározó el lesz határolva a különböző környezeti tényezőktől, a gödröt, ahova a szemét kerül, agyagréteggel alapozzák meg, majd fóliával bélelik ki, így nem juthat a talajba káros anyag. A jelenlegi, bezárásra váró szentgyörgyi lerakó befogadóképessége átlag 120 ezer köbméter évente. Az összegyűjtött szemetet az elhelyezés után tömörítik, majd 50 cm vastagságú földréteggel borítják be az öngyulladás megakadályozása érdekében. A talaj minőségét és a hulladéklerakó környékén lévő talajvizet állandó magfigyelés alatt tartják.
Sürgős pénzátutalásra kérte egy állítólagos kolléga két Sepsiszentgyörgyi áruház alkamazottait: szolgálati telefonjukon utasította őket arra, hogy tegyék letétbe a pénzt egy bankautomatába. Bevált a trükkje, jelentős pénzösszeget lopott el.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyóra.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
szóljon hozzá!