Semjén: azt kérjük, ami másoknak is megvan!

Több mint tízezer ember zsúfolódott össze Kézdivásárhelye főterén az 1848-as forradalom kirobbanásának évfordulójára megszervezett ünnepségen. Az elmúlt napok történései miatt (a zavargásokkal befejeződő március 10-ei Székely Szabadság Napja) a román média is erőteljesen jelen volt, a tucatnyi román tévécsatorna képviselői már reggel elfoglalták helyüket a Gábor Áron téren, élőben közvetítve a céhes városban zajló eseményeket.

A sajtósok nem ok nélkül voltak nagy számban jelen, hiszen Magyarország a legmagasabb szinten idén ismét Kézdivásárhelyen képviseltette magát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes révén, aki a tavaly is Háromszék Párisában ünnepelt. A KDNP elnöke amúgy az esemény kezdetére a régi kaszárnyaként ismert Székely Katonanevelde előtti téren, lóháton várakozott: a mentébe, lovagolócsizmába öltözött politikus Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke és Fejér László Ödön RMDSZ-es képviselő társaságába várta a lovas, illetve szekeres felvonulás kezdetét.

A felvonulás idén 11 órakor kezdődött, először Kézdivásárhely iskolásai tettek tiszteletkört a város központjában, utánuk gyalogos hagyományőrzők, majd tapsvihart aratva Semjén vonult fel Tamás Sándor és Fejér László Ödön kíséretében. Utánuk a települések felvonulása következett, érdemes kiemelni a felső-háromszéki községek közül a hagyományőrzők után parádésan vonuló, póniló által vontatott parányi szekéren üldögélő óvodáskorú, székely ruhába öltöztetett torjai gyerekeket, a gyönyörű méneken ülő székely ruhás torjai ünneplőket, vagy a nagyméretű magyar zászlókkal megjelent kézdiszentlélekieket.

A mintegy órás felvonulás után a berecki ágyúöntő mester szobra előtt folytatódott az ünnepség. A jelen levő közéleti személyiségek a Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva című hazafias dal szólamai közepette egy-egy szál virágot helyeztek a mester ágyújának másolata torkolatába, majd kezdetét vették az ünnepi beszédek. A kéttucatnyi tévékamera tüzében elsőként Bokor Tibor polgármester osztotta meg gondolatait.

„Voltunk, vagyunk, leszünk! Talán így lehetne összefoglalni történetünket. Talán 166 év kellett ahhoz, hogy ma igazán fontosnak érezzük magunkat. Fontosnak, mert térségünk egy olyan hőst adott a székelynek, a magyarnak, a világnak, akit 200 évvel születésének, 165 évvel halálának évfordulóján országok magyarjai ünnepelnek. Talán sosem gondoltunk igazán bele, hogy valóban mekkora értéke van annak, hogy Gábor Áron nemzedékének, őseinek honfitársai lehetünk. Tudjuk, hogy mekkora értéke van annak, hogy az első dolog, ami Kézdivásárhelyről az emberek eszébe jut, hogy itt öntötte ágyúit Gábor Áron, itt szedte áldozatait rézágyúja, itt dőlt el a magyar szabadság, itt haltak meg a bátor székelyek, érted, értünk, mindannyiunkért. Ilyenkor, március 15-én valahogy mindig az az érzésem, hogy megelevenedik a történelem. Amikor itt látom ezt a sok embert, számunkra a legszebb három színnel a mellükön, amikor itt vagyunk a legnemesebb huszárruhás vitézeink társaságában, magyar és székely érzésekkel szívükben. Mitől lett volna más ez 166 évvel ezelőtt? Gábor Áron idén lenne 200 éves. Lehet, hogy ha nem esik el 1849-ben, 35 évesen, ma lenne autonómiánk, mert beleszülettünk volna. Ma lennének mások által is elismert szimbólumaink, mert már legitimizálták volna őket. Lehet, hogy gazdaságunk virágzóbb, környezetünk zöldebb, kultúránk még színesebb, emberiségünk kiegyensúlyozottabb, egészségünk erősebb lenne. Kis nemzet vagyunk, de nagycsalád a miénk. Ha számba vennénk, mennyivel több az, ami összeköt bennünket, mint az, ami szétválaszt, magunk is csodálkoznánk. Őseink meglehetősen erős fából faragták azt a nagy asztalt nekünk, amelyet csak körül kéne ülnünk. Nagynak is faragták, szélesnek is. Mindenkinek jut hely körülötte. Gábor Áron azt akarta, hogy elhiggyük: hazánk olyan lesz, amilyenné mi magunk azt képességeink nyomán formáljuk. Maroknyi nemzetünk Európa népei között megbecsült helyet csak akkor tud kivívni, ha közös erővel, együtt cselekszünk, biztos jövőnk érdekében” – mondotta a céhes város első embere.

Bokor Tibor után Semjén Zsolt beszélt. A magyarországi politikus a székely-magyarság évszázadok során folytatott, Európa határainak megvédése kapcsán kifejtett küzdelmeiről beszélt, majd az önrendelkezés jogkörével kapcsolatos véleményét fejtette ki, elsősorban köszönetet mondva a helyi hagyományőrzőknek, akiket meghívott a tápióbicskei csata évfordulójára szervezett ünnepségre.

„Létszámában kis nép számára csak akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. És ebben segít minket a korabeli magyar ruha, az ünnep, a felvonulás, a zászlók, az egyenruhák, mert ez teszi megélhetővé azt, hogy a mi őseink nagyszerű dolgokat cselekedtek. És ezért büszkeség az, hogy magyarok lehetünk” – mondotta a KDNP vezető politikusa, aki az önrendelkezésről is szólt. „Ami az Európai Unióban más népeknek szabad és lehet, nekünk pedig nem, akkor azt fogadhatnánk el, hogy másodosztálybeli emberek vagyunk, másodosztálybeli állampolgárok, és alábbvalók a többi népnél. És miután ez nincs így, és ezt nem fogadhatjuk el, ezért ki kell mondanunk: ami másoknak jár, nekünk is jár. Amit másnak szabad, nekünk is szabad. Megjegyzem, hogy a magyarság soha nem kért, soha nem követelt olyat, amire ne lenne precedens. Ami ne lenne megvalósult valóság az Európai Unióban. Tehát amit mi mondunk, amit mi kérünk az nem valamilyen székely specialitás, valamilyen soha nem látott és soha nem hallott, túlzott követelés. Hanem az, ami másoknak természtesen napi valóság az Európai Unióban” – mondotta Semjén.

A zenés-verses összeállításokkal tarkított ünnepség végén Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja tolmácsolta Orbán Viktor üzenetét, majd Varga Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes és Beder Imre kézdivásárhelyi református lelkész mondott áldást. A március 15-ei megemlékezés koszorúzással és a nemzeti imáink eléneklésével ért véget.