
Fotó: Veres Nándor
Fapadosabb, de rusztikusan bájos a székely wellness – vallja Albert Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársa. Az általa vezetett intézmény a Szent György Napokon sorra kerülő wellness-expón székely wellnessstandot állít fel, bugyogó népi feredővel várják a látogatókat, borvízkóstolásra csábítják őket, a szórólapokon a gyógyvizeket, mofettákat, a természeti adottságokat, a kisfürdőket népszerűsítik.
2014. április 24., 20:542014. április 24., 20:54
Albert Zoltán hangsúlyozta, a Kovászna megyében felújított népi feredők nem jelentenek nemzetközi vonzerőt, ám a helybéliek számára nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget ígérnek.
Éppen ezért próbálnak változtatni azon a mentalitáson, hogy a nyaralás csak a horvát tengerpartot vagy valamelyik görög szigetet jelentheti, hiszen a közvetlen környezetben is meg lehet szervezni egy tartalmas, pihentető vakációt. A természetes borvizekben a pezsgőfürdőzés a stressz egyik legjobb ellenszere, mutatott rá a turisztikai szakember.
Idén a Szent György-napi hagyományos vásárral egybekötött termékkiállítást a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezi, s új helyszínre, a belvárosi Székely Mikó Kollégium konferenciatermébe költöztették és tematizálták.
Édler András, a kamara elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a magyarországi és a székelyföldi wellnesslehetőségeket népszerűsítik, a magyarországi kínálat eddig is vonzotta a székelyeket, és a Székelyföldön is egyre inkább teret hódít az élményfürdőzés – népszerű Szováta, az elmúlt év végén Tusnádfürdőn nyílt élményfürdő, és várhatóan jövőre Bálványos is wellnessközponttal bővül.
A május 1. és 4. között sorra kerülő kiállításra eddig mintegy 30 kiállító jelentkezett be. Kiállít többek között Sepsiszentgyörgy önkormányzata, de jelen lesz Szováta, Tusnádfürdő és Parajd is, ugyanakkor az anyaországi testvérmegyék, testvértelepülések is bemutatják ajánlataikat. A turisztikai irodák mellett masszázs-kozmetikai termékek, udvari medencék, térképek lesznek láthatóak. A kiállításra szimbolikus 1 lej a belépő, hogy számolni tudják a látogatókat.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!