Részleges rendezés a kommandói út kapcsán

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Átvállalta a Kommandó községet Kovászna városával összekötő útszakasz téli és nyári karbantartását Kovászna Megye Tanácsa. A megyei képviselő-testület vezetősége ugyanakkor kormánypénzt is remél  a „sajátos” útszakasz rendbetételére.

Nagy D. István

2013. szeptember 30., 21:182013. szeptember 30., 21:18

A 14-es számú, összesen húsz kilométer hosszúságú községi út járhatóvá tétele évről évre komoly kihívás elé állította mind a helyi, mind a megyei elöljárókat. Az állapota szempontjából erdei útnak tekinthető szakasz úgy nyáron, mint télen kifejezetten nehezen járható, és a takarítása is problémás. Háromszék legmagasabban fekvő települése számára ez az egyetlen létező összeköttetés a környékkel, ráadásul a rönkszállító járművek miatt sűrű teherforgalomnak is ki van téve, sőt, a forgalom az elmúlt években turisztikai okok miatt is megnövekedett.

Az útszakasz főképp esőzések alkalmával van kitéve jelentős veszélyeknek, így mintegy két hete – amint arról beszámoltunk – egy földomlás következtében a Kovászna felé eső rész járhatatlanná vált. Mivel a helyzetet csak a megyei önkormányzat beavatkozásával lehetett rövid idő alatt orvosolni, a testület vezetősége ésszerűnek vélte, ha a karbantartást is átveszik. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke arról számolt be, hogy reményeik szerint valamikor egy kormányhatározat segítségével sikerül ezt a szakaszt korszerűsíteni is – amit a megnövekedett forgalom már jó ideje indokolttá tesz.

Tiesz János, Kovászna város polgármestere a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, komoly tehertől szabadul meg a döntés nyomán a fürdőváros önkormányzata is. Az elöljáró emlékeztetett, esetenként az is gondot okozott, hogy a város és a község közigazgatási határai miatt nehéz volt megegyezni, ki és milyen mértékben felel a szakaszért. Ami az általános korszerűsítés esélyeit illeti, Tiesz úgy véli, nehéz erről érdemben nyilatkozni, mivel egy ilyen beruházás nagy összeget feltételez, amire megyei szinten semmiképp nem lenne keret, a kormánytámogatás lehetősége jelenleg pedig nagyon is kérdéses.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés