Rendkívüli zárás a hangversenyévadnak

A Plugor Sándor Művészeti Líceum három együttesének fellépésével ér véget az idei hangversenyévad. Az iskola diákjai készülnek még élő szoborparkkal, és képzőművészeti tárlattal is, az esemény létrehozásában közel 300 diák vesz részt.

Bencze Melinda

2014. április 23., 13:442014. április 23., 13:44

A sepsiszentgyörgyi a Campanella gyerekkórus, az Eufónia ifjúsági vegyeskar és a Szerenád kamarazenekar közös fellépésével végződik Sepsiszentgyörgyön május 9-én a Tamási Áron Színházban a hangversenyévad. Az esemény alkalmából az iskolában tanuló diákok műveiből képzőművészeti tárlatot rendeznek be a színház előcsarnokában, a drámatagozatosok pedig élő szoborparkot alakítanak ki, és ők vezetik le a műsort.

Lőfi Gellért, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója elmondta, kettős célt szolgál az esemény, mivel nem csupán a hangversenyévadot zárják, hanem lehetőséget biztosítanak az iskola számára, hogy megmutatkozzon a nagyközönség előtt. „A művészeti esemény létrejöttében közel háromszáz diák vesz részt, reméljük, hogy megmutathatjuk ezáltal iskolánk szellemiségét” – mondta el az igazgató.

A Campanella gyerekkórus négy éve működik jelenlegi felállásában, V-X osztályos diákok alkotják, az utóbbi években két nemzetközi elismeréssel lettek gazdagabbak. A nemzetközi hírű Madrigal kórus tehetséggondozó programjában egyetlen erdélyi zeneiskolás magyar kórusként vesznek részt. Karvezetőjük Lőfi Gellért.

Az ötven tagú Eufónia Ifjúsági vegyeskart IX-XII. osztályos zenészek és énekesek alkotják. Karmesterük Márkos Albert-díjas Sipos Zoltán.

A Szerenád Kamarazenekar több évtizedes múlttal rendelkezik, Háromszék egyetlen szimfonikus zenekara. Számos versenyen, fesztiválon szereztek elismerést, 2011-ben pedig a Nyíregyházi Nemzetközi Gyermekzenekarok Fesztiválján első díjjal tértek haza. Karmesterük Sebestyén Lajos és Lőfi Gellért, de gyakran dolgoznak a brassói Fekete templom orgonistájával, Stefan Schlandt-tal is együtt.

A fellépő együttesek egyébként nemzetközi versenyeken, fesztiválokon is elismertséget szereztek már.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés