Rendhagyó olvasóklub indul

Az őszi vakációban olvasást népszerűsítő és szövegértést fejlesztő játékos foglalkozást szervez a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár. A Csodalámpa Olvasóklub november 4–9. között működik, előre kell jelentkezni.

Gy. Turoczki Emese

2013. október 21., 21:342013. október 21., 21:34

A 9-10 éves kor fontos állomás a gyermekeik olvasóvá nevelésében, ekkor kezdődik az önálló olvasás ideje. A könyvtárosok szerint ekkorra már megkopik a betűk újdonsága, és az a tapasztalat, hogy a gyerekek egyre ritkábban nyúlnak a könyvek után – viszont megszerethetik az olvasást, ha a korosztályuknak megfelelő, minőségi gyerekkönyvekkel találkoznak. Az olvasni szerető gyermekeknek jobb a szövegértésük, gazdagabb a szókincsük, ezért könnyebben boldogulnak a tananyaggal, egyre ügyesebben és magabiztosabban tájékozódnak a világban.

„Nagyon sok gyerekeknek szóló könyv jelenik meg, viszont azt látjuk, hogy nehéz eligazodni ebben a széles kínálatban szülőnek, gyereknek egyaránt. Ehhez akarunk fogózkodót ajánlani. Nyilván ez a foglalkozás is az olvasásnépszerűsítő tevékenységek közé tartozik, mint a Könyvkelengye vagy a mozgókönyvtár programunk. Nem lesz megterhelő a program, őszi vakációs tevékenységnek kiváló, hétfőtől péntekig 10 és 13.30 óra között zajlanak a foglalkozások. Ismerkedési- és csapatjátékok, művészeti tevékenységek lesznek, amelyek a könyvekhez kötődnek. Az egész heti foglalkozásnak természetesen pénteken lesz a csúcspontja, amikor az esti közös játék után ott alszunk a könyvtárban, ezzel is közelebb hozva intézményünket a gyerekekhez” – tudtuk meg Hollanda Andrea könyvtárostól, az olvasóklub kezdeményezőjétől.

Jelentkezni október 30-ig a 0267–351609 vagy 0751–144484-es telefonszámokon, illetve személyesen a könyvtár gyermekrészlegén lehet. A helyek betöltése a jelentkezés sorrendjében történik, a programban legtöbb tizenöt harmadikost tudnak fogadni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés