
Két évig tarthat a színház felújítása
Fotó: Tuchiluș Alex
Fordulóponthoz érkezett a sepsiszentgyörgyi színház története. Lassan véget ér az idei színházi évad, ezzel együtt pedig a jelenlegi épülettől is elbúcsúzik a társulat. Június 29-én rendhagyó eseményt szerveznek Viszlát, színházépület! címmel.
2026. június 20., 16:122026. június 20., 16:12
Kiállításra és nyílt beszélgetésre várja az érdeklődőket június 29-én a Tamási Áron Színház, így búcsúzik – reményeik szerint ideiglenesen – épületétől a színház. Mint közleményükben írják,
ezért úgy döntöttek, hogy az intézmény eddigi történetéhez méltó eseménnyel zárják az idei évadot.

Bankkölcsönt vesz fel a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azért, hogy fedezni tudja a Tamási Áron Színház korszerűsítési munkálatait. A helyi tanács soron kívüli ülésen napirendre került a Mikes Kelemen Elméleti Líceum bentlakásának felújítása is.
Június 29-én 18 órától az előcsarnokban egy kiállítást nyitnak meg, amely bemutatja a sepsiszentgyörgyi színház mindenkori játszóhelyeit, a színház mostani épületének alakulását, változásait az évtizedek során, és megörökíti a mostani állapotot is, mely lassan múlttá változik.
A 19 órától kezdődő beszélgetésen olyan meghívottak mesélnek majd a színházról, akik jól ismerik annak történetét és eddigi működésének körülményeit: helytörténészek, színházi szakemberek, volt igazgatók, támogatók, korábbi és jelenlegi munkatársak. A beszélgetést Szőcs Botond zongoraművész zenei intermezzói teszik még emlékezetesebbé.
A Viszlát, színházépület! nevű rendezvény minden résztvevő számára ingyenes.
A Tamási Áron Színház 1958 óta használja a jelenlegi nagytermet, a felújítás miatt jövő évadtól viszont alternatív terekbe költöztetik át az előadásokat, a tervek szerint a társulat mozgatható, áthelyezhető produkciókkal készül majd a közönségnek.
Pénteken délután Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken, Gelencén, Ozsdolán és Berecken végzett közúti, közrendészeti és gazdasági ellenőrzéseket a Kovászna megyei rendőrség és csendőrség.
Volt nemesi kastély, úri vadászkastély, majd a kommunista időkben a kollektív irodája, pionírtábor és gyermekotthon, ma pedig újra régi fényében ragyog a felújított oltszemi Mikó-kastély: ünnepélyes megnyitója nagy érdeklődés közepette zajlott.
Jövő héten szavaz döntő házként a képviselőház az emelt medvekilövési kvótát előíró törvényről, ugyanakkor még mindig alá lehet írni az Agrosic Egyesület hasonló tárgyú beadványát, amelyet az államelnöknek és a kormánynak címeztek.
Tizennégy éve működteti Kovászna megye tanácsa az iskolatáska programot: az ajándéknak a gyermekek és szülők egyaránt örülnek. Eddig több mint 30 ezer iskolába induló gyermek kapta meg a felszerelt iskolatáskát.
Erdélyi filmpremiernek ad otthont szombaton az oltszemi Mikó-kastély: a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezésében az Edoardo Winspeare rendezte Vita mia – Az én életem című olasz filmet vetítik.
Még mindig lehet nevezni (szeptember 4. a határidő), és bár az utolsó napokban mindig nagyobb a pezsgés, már most látszik, hogy a korábbiaknál nagyobb az érdeklődés a Székely Vágta idei futamaira. Ma összeállt a rendezvény programja is.
Egy 54 éves sepsiszentgyörgyi férfit keres a rendőrség, aki szeptember 1-jén délután elindult munkahelyéről, de nem érkezett haza. A hatóságok szerint olyan információk merültek fel, amelyek alapján veszélyben lehet az élete vagy testi épsége.
Három nőt állítanak bíróság elé Kézdivásárhelyen, miután a vád szerint alkalmazottként összesen több mint 391 ezer lejt tulajdonítottak el munkáltatójuktól.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.
Öt különálló szakaszra osztják a tervezett Brassó–Bákó A13-as autópályát, amelynek teljes hossza mintegy 174 kilométer lesz. A nyomvonal Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt is érinti, Háromszéken pedig öt csomópont kialakítását tervezik.
szóljon hozzá!