Rehabilitációs központ és temető lenne az egykori lőtér területén

Kéréssel fordultak az egyházak vezetői a sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz a temetők bővítése miatt. Az intézmény az egykori lőtér tulajdonjogának átadását követően több hektárt biztosítana számukra, ugyanakkor rehabilitációs központot is létrehoznának rajta.

Bencze Melinda

2014. augusztus 21., 19:222014. augusztus 21., 19:22

2014. augusztus 21., 19:232014. augusztus 21., 19:23

Mint ismeretes, korábban már elfogadott egy határozatot a megyeszékhelyi önkormányzat, ebben egy kormányhatározat-tervezet előkészítésére bólintottak rá a honatyák, amely a köz- és a református temető mögötti, több mint 70 hektáros lőtér átadásáról szól. Pár évvel ezelőtt már sikerült elérni, hogy a területen ne lehessen katonai gyakorlatokat folytatni és korábban öt ezer sepsiszentgyörgyi lakos írta alá azt a kérelmet is, hogy a lőtér tulajdonjogát megkapja a városi önkormányzat.

Antal Árpád nemrégiben kifejtette, hogy tárgyaltak már ezzel kapcsolatban Mircea Dușa honvédelmi miniszterrel és Victor Ponta kormányfővel, majd a határozatot követően adták be a tervezetet Román állam közvagyonában és a Honvédelmi Minisztérium kezelésében levő ingatlan átadásáról. Válaszként azzal a kéréssel fordultak a város vezetőségéhez a minisztérium munkatársai, hogy pontosítsák, milyen arányban lesz felosztva majd a terület.

A polgármester a csütörtöki a helyi tanács rendkívüli ülésén kifejtette, tanácskoztak a történelmi egyházak vezetőivel, akik kérésben fordultak az önkormányzathoz, ugyanis temetkezési helyeik bővítésére van szükség. Ezekben az okmányokban olvasható, hogy mind a római katolikus, mind a református, valamint mind az ortodox egyház három hektárt kér, illetve két hektárra lenne az unitárius, és egy hektárra lenne az evangélikus egyháznak szüksége. A sepsiszentgyörgyi közös temető öt hektárral bővülne, ugyanakkor ezen a területen műemlékparkot állítanának, és parkolót is kialakítanának.

Fontos ez a városnak, ugyanis, mint olvasható a kérésekben: a történelmi egyházak évek óta helyhiánnyal küzdenek, sőt a római-katolikus egyház nem is rendelkezett ez idáig külön temetővel. A lőtér helyén ugyanakkor egy orvosi rehabilitációs központot is szeretnének pályázati pénzekből megépíteni a következő években.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés