Referendum-aláírásgyűjtés háromszéki szemmel

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Kiértékelték a háromszéki RMDSZ elöljárói kedden a térségi referendumok ügyében szervezett aláírásgyűjtés eredményét. Az MPP is levonta a következtéseket, és egy pontban mindenki egyetért: sikeres volt.

Nagy D. István

2013. október 15., 15:302013. október 15., 15:30

Tamás Sándor, az RMDSZ területi és Antal Árpád, a szövetség sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke a szűkre szabott adatismertetésen túl az elkövetkezendőkről is szóltak, illetve értékelték is egyben az aláírásgyűjtés eredményét. Mint kiderült, mindkettejüket meglepte, hogy több mint 33 ezer aláírás gyűlt össze hétfőig, és mivel az összesítést még nem zárták le teljesen, ez a szám valószínűleg 35 ezerre is nőhet. Tamás Sándor elismételte a korábban portálunknak már ismertetett adatokat, mely szerint 110 településen zajlott a gyűjtés többek között önkéntesek révén, illetve az önkormányzatok is kivették benne a részüket, sőt még olyan községekben is sikeresnek bizonyult a kezdeményezés, ahol az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben indult polgármester a községvezető, azaz Nagyborosnyó és Maksa esetében. Az elnök újból kiemelte, hogy a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt is hathatósan hozzájárult az aláírások megszerzéséhez.

Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor elmondta, hogy a forgatókönyv Háromszék esetében nem változott, azaz megteszik a következő lépést, éspedig a november 14-i megyei képviselő-testületi ülésre előkészítik a vonatkozó határozat-tervezetet. Amennyiben a Maros megyei testület elutasítaná a határozattervezetet, Hargita és Kovászna megyékben ettől még meg lehet szervezni a népszavazást a Székelyföld önálló fejlesztési régióként való megalakulásáról, vélte Tamás Sándor. Az önkormányzati vezető továbbá beszámolt arról is, hogy Háromszéken is tapasztaltak kisebb hatósági cseleket a megakadályozásra, így például három hete már, hogy a testület főjegyzője nem kapja kézhez az állandó választási bizottságtól a megyében szavazati joggal bírók listáját.

Antal Árpád a gyűjtési akció üzenetére koncentrált elsősorban, elmondva, hogy egyrészt ez a kezdeményezés megmutatta, hogy hol léteznek igazán kiélezett román-magyar konfliktusok. A partiumi megyék esetében sikerült egyezséget kötni a román pártok képviselőivel, ezzel szemben viszont a Maros megyében pont ennek az ellentétét lehet tapasztalni. Antal kihangsúlyozta, hogy nem tud egyetérteni a Maros megyei önkormányzat elnöke, Ciprian Dobre álláspontjával, mely szerint elzárkózik a referendum kiírásától azzal az indokkal, hogy egy ilyen jellegű kérdést, mint a fejlesztési régióké, a kormány kellene megoldjon. Kiemelt fontosságú kérdésekben ismerni kell a lakosság véleményét is – hangsúlyozta a polgármester. A román pártok helyi szervezeteinek elzárkózása pedig konkrét példa arra, hogy milyen viszonyok uralkodnak az etnikai kapcsolatok terén. Az elöljáró szerint a Maros megyében összegyűlt aláírások magas száma viszont egy fontos üzenetet is hordoz: a pár évvel ezelőtt jellemző mentalitás megváltozni látszik, és a Maros megyei magyarok is azonosan gondolkodnak a Székelyföld többi térségében élőkkel, ami a régiósítást illeti.

A két RMDSZ-es politikus végül kérdésre válaszolva elismerte, hogy az aláírásgyűjtés sikere önmagában nem jelenti azt, hogy a továbbiakban nem következhetnek be váratlan fordulatok, hiszen „ebben az országban minden megtörténhet”.

A Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke, Kulcsár Terza József szintén kedden elégedetten nyugtázta, hogy alakulata az összegyűlt aláírások mintegy tíz százalékával, a minimális szükségeseknek pedig egyharmadával sikerült az akcióhoz hozzájárulnia. Az elnök úgy véli, ez bizonyítja azt is, hogy szükség van az alakulatra, amely létezik, és tagsága hatékonyan tud lenni. Kulcsár Terza szerint az MPP ezúttal hű tudott maradni az elveihez, azaz, hogy nemzeti jelentőségű kérdésekben az összefogás pártján állnak. Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke is sikeresnek könyvelte el az alakulat teljesítményét, és reményei szerint a most, illetve a Székelyek Nagy Menetelése szervezése során tapasztalt összefogás egyfajta „előszobája” lehet az eljövendő közös fellépésnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés