Egy fiatal lányt rabolt ki egy férfi Sepsiszentgyörgyön május 3-án – közölte Nicoleta Marin, rendőrségi szóvivő. A gyanúsított késsel fenyegette meg áldozatát.
2014. május 05., 12:392014. május 05., 12:39
2014. május 05., 12:432014. május 05., 12:43
Az eset szombatra virradóan történt, az áldozat jelentést tett róla a rendőrségen. A 20 éves nő arról számolt be, hogy hajnali három óra után hazafelé tartott, és a megyeszékhelyi Sport utcában késsel támadt rá egy ismeretlen férfi. A támadó kényszerítette, hogy minden pénzét adja át neki. A férfi, amint elvette a 70 lejt, elszaladt.
Nagyon sokat segített a gyanúsított elfogásában, hogy az áldozat pontos személyleírást adott támadójáról – tudtuk meg Nicoleta Marintól, a megyei rendőrség szóvivőjétől. Hozzátette: a rendőrök azonosították a feltételezett rablót, egy 23 éves, megyeszékhelyi fiatal személyében. A támadót elfogták, és a Kovászna Megyei Törvényszék már 30 napos az előzetes letartóztatását is elrendelte.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!