Pszichoklub-találkozók nyáron is

A nyár ellenére is működik a Selye János Pszichoklub, melynek tevékenysége a parkba költözött – tájékoztatott Dulányi Szidónia pszichológus.

Bús Ildikó

2013. augusztus 12., 13:352013. augusztus 12., 13:35

2013. augusztus 12., 15:402013. augusztus 12., 15:40

Bár a legtöbb intézménynél nyári szünet van, a pszichoklub nem áll meg, hiszen tagjai információgyűjtésre gyűlnek össze hetente az Erzsébet park pavilonjába, hogy a kiválasztott tematikákat feldolgozzák majd a jövőben. Ezen találkozók alkalmával beszélik meg a jövőbeli terveket, témákat, melyekkel megnyitják az új évadot szeptemberben, akkor már a Kónya Ádám Művelődési Házban – tájékoztatott Dulányi Szidónia.

A klubtagok meghívottakat is javasolnak, akik előadást tartanak különböző témakörökben, de a pszichológiai jellegű filmekre és tesztek kitöltésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Ezekre a tesztekre legfőképpen az önbizalom és önértékelés témakörökben van kereslet, hiszen mindenki szeretne többet tudni magáról. Ha megismered önmagad, és kimeríted azt, amit magadról tudsz, akkor nyert ügyed van mindenben” – hangsúlyozta a szakember. A pszichológus arról is beszámolt, hogy körvonalazódik a második Pszichoaktív Műhely, melyre már több szakember is jelentkezett, így lesz identity játék és olyan táncbemutató is, mely az ősi gyógyító formákat meríti ki. Ugyanakkor az érzelmek iskolájába is beléphetnek az érdeklődők, ahol az érzelmek kontrolljáról tanulhatnak különböző tippeket.

Szidónia szerint a klub tevékenységének sikere az ötletekben és a jó tagokban rejlik, akik támogatják a tevékenységet, saját ötleteket javasolnak és így bővítik ki a tevékenységet. „A klub részemről túlszárnyalta magát a kezdetekhez képest. Olyan emberekkel hozott össze az élet és a klub, akiket nem biztos, hogy megismertem volna a civil életben, így ez külön öröm számomra. Mindenkitől tanultam és támaszra tettem szert, látom bennük a sikerélményt és azt, hogy mekkora szerettel jönnek, illetve milyen fejlődésen mentek keresztül” – osztotta meg örömét a pszichológus.

A Selye János Pszichoklub továbbra is nyitott az új résztvevők számára is, a műhelybe bármikor be lehet kapcsolódni. A parkbéli találkozóra kedden hat órától kerül sor a pavilonban, ismertebb nevén a gombánál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés