A román hírtelevíziók kezdeti tudósításával ellentétben némileg másként hatott a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport előtti, incidensmentes szolidaritástüntetés. Dél körül már a provokatív sovén jelszavak és énekek is elhangzottak.
2013. március 22., 19:172013. március 22., 19:17
2013. március 22., 19:372013. március 22., 19:37
Kevéssel tizenegy óra után már csak egy mintegy 20-25 fős csoport állt a szakközépiskola előtt, román zászlókkal, háromszínű hajpántokkal felszerelkezve, amelyek közül a legnagyobb, focimeccseken látható transzparensszerű lobogón az állt: Hajrá Románia! A résztvevők elsősorban az iskola diákjai, illetve néhány vajnafalvi és zabolai felnőtt voltak. Ott jártunkkor már nyoma sem volt a reggeli népdaléneklésnek és táncnak, sőt a népviseletbe öltözött táncosok is eltűntek, helyettük a diákok és a felnőttek hazafias román dalokat, a román himnuszt, illetve a Hora Unirii című dalt énekelték többször. Emellett pár alkalommal elhangzott még a „Románia ne feledd, Kovászna is a tied” vagy „Kovászna is román föld”, illetve a hazafias dalokból kiragadható sorként említhető a „keljünk át a Kárpátokon, Erdély nekünk kell”. És természetesen több alkalommal is biztosították a Sabina Elenát, a trikolórbotrány kirobbantóját és főszereplőjét, hogy mellette állnak. Nem mellékes talán, hogy az éneklésben és rigmusok ismételgetésében élen járt pár, a már említett nagyméretű, feliratos zászlót tartó diák, akik, mint kiderült, pénteken egyáltalán nem mentek be órára. Egyes társaik viszont csak a szünet idejére jöttek ki az iskola elé, tüntetni egy keveset.
A megmozdulás mellesleg elég szerény érdeklődésnek örvendett,noha több résztvevő diák telefonon próbálta az intézményben maradt társait rávenni, hogy csatlakozzanak. Az iskola magyar diákjai közül egyébként többen is elhaladtak a tiltakozók mellett, de még verbális incidensre sem került sor.
„Itt születtem, ebben a középiskolába jártam, és azóta is itt élek, és mint a többiek, akik ide eljöttek azt szeretném, hogy a város teljes jogú polgáraként kezelnének” – fejtette ki a Székelyhon.ro érdeklődésére Elena Bârlea, aki lányával – az iskola diákjával – közösen vett részt a tiltakozáson. Elmondása szerint a megmozdulásuk nem a magyarok ellen irányul, hanem az iskola vezetése, illetve egyes pedagógusok tettei ellen. Emellett úgy vélik, hogy Sabina nem tett semmi rosszat a háromszínű pánt viselésével, ezért elfogadhatatlannak tartják, hogy bármilyen szankció – így akár a magaviselet levonása – is érje. A szülő ugyanakkor rámutatott, nem hajlandóak lenyelni azt sem, hogy a végzős magyar diákok közül egyesek azt állítják, hogy mivel az iskola magyar, ezért a román tanulóknak nincs ott mit keresniük. Továbbá azt is kifogásolják, hogy a végzősök tablója kapcsán nem sikerült ősz óta dűlőre jutni a magyar pedagógusok egy részével. A román diákok és szüleik azt kifogásolják, hogy Kőrösi Csoma Sándor útját jelző térkép legyen a tabló háttere. Érdeklődésünkre Bârlea kijelentette, remélik, hogy a konfliktus, amelynek szerinte nincs politikai háttere, békés módon megoldódik, és hogy az eset kapcsán a helyi románságnak nem kell esetleg megtorlástól tartania.
A tiltakozás alatt a tanintézetben tartózkodott az oktatási tárca vizsgálóbizottsága, amelynek következtetéseiről egyelőre még Dumitru Marinescu prefektus sem tudott adatokkal szolgálni. Simon Istvánt, az iskola igazgatóját többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült telefonon elérnünk, bár dél körül visszatért az iskolába – a tiltakozók eleinte nem akarták az udvarra beengedni –, nem állt szóba a sajtó képviselőivel. Thiesz János, a fürdőváros polgármesterét szintén nem lehetett elérni pénteken.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!