A munkanélküliek és inaktív személyek beilleszkedésének megkönnyítése érdekében ingyenes szakképzést szerveznek Kovászna megyében egy operatív program keretében, amelybe a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség is bekapcsolódott.
2012. április 23., 09:462012. április 23., 09:46
2012. április 23., 13:302012. április 23., 13:30
Bogdan Drăgancea, a projekt vezetője péntek délután Sepsiszentgyörgyön ismertette a programot, amelynek célcsoportja 250, városi és vidéki környezetből származó háromszéki személy, akik számára ingyenes képzéseket szerveznek, majd segítenek az elhelyezkedésben is. A projekt támogatása az Európai Unió szociális alapjából valósul meg, és a munkanélkülieknek, illetve az évek óta inaktív személyeknek segít visszailleszkedni a munkaerőpiacra. Bogdan Drăgancea kifejtette: a programban részt vevők szakmai tanácsadást kapnak, illetve képzést és azonnali közvetítést is, valamint olyan eszközöket, melyek révén nőhet az esélyük egy-egy munkahely elfoglalására. A projekt általános célja az emberi értékek növelése, képességeik fokozásával, hiszen a jelenlegi helyzetben erre kell igazán hangsúlyt fekteteni – vallják a kivitelezők. A programmal kapcsolatosan Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője kihangsúlyozta: fontos a Kovászna megyei szabad munkahelyek által le nem fedett területek elemzése, valamint a támogatás és szaktanácsadás a munkahelykeresésben, főként a 45 év felettiek esetében.
A projekt keretében először felmérik a célcsoportok igényeit, majd szakmai fejlesztést, képzéseket szerveznek közélelmezés, élelmiszeripar terén, de vállalkozói képzést is tartanak, valamint munkavédelmi és idegennyelv-órákat is. Továbbá a megyében meghirdetett munkahelyekre is szerveznek szakmai képzéseket, és segítenek a munkahelykeresés, -találás folyamatában. Vajda Lajos, az ASIMCOV vállalkozói egyesület vezetője is jelen volt a sajtótájékoztatón, és kiemelte: partnerek ebben a projektben, és azok számára, akik elvégzik ezeket a kurzusokat, munkahelyet kínálnak majd a különböző szektorokban, az egyesülethez tartozó cégeknél. Ugyanakkor akik a képzések végén tett vizsgákon hetesnél nagyobb jegyet érnek el, pénzbeli ösztöndíjat is kapnak a program által.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!