Program a tartósan munkanélküliek számára

A munkanélküliek és inaktív személyek beilleszkedésének megkönnyítése érdekében ingyenes szakképzést szerveznek Kovászna megyében egy operatív program keretében, amelybe a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség is bekapcsolódott.

Bús Ildikó

2012. április 23., 09:462012. április 23., 09:46

2012. április 23., 13:302012. április 23., 13:30

Bogdan Drăgancea, a projekt vezetője péntek délután Sepsiszentgyörgyön ismertette a programot, amelynek célcsoportja 250, városi és vidéki környezetből származó háromszéki személy, akik számára ingyenes képzéseket szerveznek, majd segítenek az elhelyezkedésben is. A projekt támogatása az Európai Unió szociális alapjából valósul meg, és a munkanélkülieknek, illetve az évek óta inaktív személyeknek segít visszailleszkedni a munkaerőpiacra. Bogdan Drăgancea kifejtette: a programban részt vevők szakmai tanácsadást kapnak, illetve képzést és azonnali közvetítést is, valamint olyan eszközöket, melyek révén nőhet az esélyük egy-egy munkahely elfoglalására. A projekt általános célja az emberi értékek növelése, képességeik fokozásával, hiszen a jelenlegi helyzetben erre kell igazán hangsúlyt fekteteni – vallják a kivitelezők. A programmal kapcsolatosan Kelemen Tibor, a  Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője kihangsúlyozta: fontos a Kovászna megyei szabad munkahelyek által le nem fedett területek elemzése, valamint a támogatás és szaktanácsadás a munkahelykeresésben, főként a 45 év felettiek esetében.

A projekt keretében először felmérik a célcsoportok igényeit, majd szakmai fejlesztést, képzéseket szerveznek közélelmezés, élelmiszeripar terén, de vállalkozói képzést is tartanak, valamint munkavédelmi és idegennyelv-órákat is. Továbbá a megyében meghirdetett munkahelyekre is szerveznek szakmai képzéseket, és segítenek a munkahelykeresés, -találás folyamatában. Vajda Lajos, az ASIMCOV vállalkozói egyesület vezetője is jelen volt a sajtótájékoztatón, és kiemelte: partnerek ebben a projektben, és azok számára, akik elvégzik ezeket a kurzusokat, munkahelyet kínálnak majd a különböző szektorokban, az egyesülethez tartozó cégeknél. Ugyanakkor akik a képzések végén tett vizsgákon hetesnél nagyobb jegyet érnek el, pénzbeli ösztöndíjat is kapnak a program által.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés