Novemberben és decemberben próbavizsgákat szervez a végzős diákok számára a háromszéki tanfelügyelőség. A tételeket helyben állítják össze, a megmérettetésen való részvétel kötelező.
2013. november 13., 12:362013. november 13., 12:36
Elsőként a nyolcadikosok képességvizsgáját próbálják. November 26-án román nyelv és irodalomból, másnap magyarból míg 28-án matematikából írnak dolgozatot.
A tizenkettedikes tanulók számára decemberben szervezik a próbaérettségit. Az első vizsgát december 10-én tartják román nyelv és irodalomból, 11-én magyar nyelv és irodalomból, míg 12-én a szaknak megfelelő tantárgyból, azaz matematikából illetve történelemből írnak dolgozatot a végzősök a júniusi vizsgához hasonló körülmények között.
A tételeket a háromszéki tanfelügyelőség szakemberei állítják össze, és elektronikus úton juttatják el a tanintézményekhez a próbavizsga napján. A megmérettetést követően az iskolák összeállítják a felkészítő programjukat, nagyobb hangsúlyt fektetve azokra a tantárgyakra, leckékre, amelyekből hiányosak a diákok ismeretei. A próbavizsgákon elért eredményeket a szülőkkel is közlik.
Az elmúlt évhez képest idén jobb eredményeket értek el a háromszéki érettségizők, de még így is a diákok alig 42,74 százaléka vizsgázott sikeresen, míg a nyolcadikos tanulók csupán 76 százaléka írta meg mind a három tantárgyból az ötös átmenőt. Az elmúlt évekhez hasonlóan román nyelv és irodalomból buktak meg a legtöbben.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!