Közel kétezer háromszéki nyolcadik osztályos diák próbavizsgázik a héten. Kedden 12 órától román nyelv és irodalommal kezdődik a vizsgasorozat. A részvétel kötelező.
2013. november 25., 13:552013. november 25., 13:55
Szerdán magyar nyelv és irodalomból, csütörtökön matematikából mérik fel a nyolcadikos diákok tudását. A tételeket a háromszéki tanfelügyelőség szakemberei állítják össze, ezeket elektronikusan továbbítják az iskoláknak. A vizsgákat követően a tanintézmények összeállítják a felkészítő programjukat, nagyobb hangsúlyt fektetve azokra a tantárgyakra, leckékre, amelyekből hiányosak a diákok ismeretei. A próbavizsgán elért eredményeket a szülőkkel is közlik, hogy pontos képet kapjanak gyermekük aktuális tudásáról.
Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta: a második félévben is terveznek helyi szintű próbavizsgákat., emellett az oktatási minisztérium is szervez szintfelmérőket, amelyekre előreláthatóan március–május időszakban kerül sor.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!