Fejér László Ödön parlamenti képviselő kellemes meglepetésként vélekedik az új adótörvényről, ugyanakkor a vállalkozók szemszögéből is értékelte az említett jogszabály-tervezetet.
2015. március 03., 17:192015. március 03., 17:19
2015. március 03., 17:192015. március 03., 17:19
„Nagyon helytelen az elgondolás, amelyet korábban dolgoztak ki. Eszerint vessünk ki minél több adófajtát, és lehetőleg minél több pénzt sajtoljunk ki a polgárokból. Negyed évszázad során mindig bebizonyosodott, hogy ebből a pénzből jórészt semmit nem csináltak, emiatt tudom üdvözölni az új adótörvényt, ami az embereknél több pénzt hagy” – fogalmazott a parlamenti képviselő, aki hozzátette: minden adónemnél lesz változás, de a leglényegesebb a hozzáadott értékadónál (TVA) következik majd be. Mint ismeretes, ez jövő év januárjától húsz százalékra, míg a hústermékeknél kilenc százalékra csökken, ugyanakkor a tervek szerint elképzelhető az is, hogy előbb ültetik gyakorlatba a tervezetet.
„Azért tartom fontosnak a hozzáadott értékadó csökkentését, mert csak 2013-ban a GDP 5,7 százalékát tette ki az innen eredeztethető adócsalás” – mutatott rá Fejér, aki a munkaadók és a munkavállalók adójárulékainak csökkenését is pozitívumnak tartja. A parlamenti képviselő kifejtette, hogy a csökkentésnek több pozitív hozama is lehet: a magasabb fizetésekben és a munkahelyteremtésben is tükröződhet. Jó hírként értékeli azt is, hogy csökkenni fog a luxusadó, valamint eltörlik a tavaly bevezetett hét eurócentes különbözetet az üzemanyagnál. Mint magyarázta, ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a cégeknél és az átlagembereknél is több pénz maradjon.
Fejér László Ödön ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy az adók csökkentéséből származó hétmilliárd lejes kiesés egy részét lehetne pótolni akkor, ha például jól menedzselik a több mint 1200 állami tulajdonban levő vállalatot. Mint magyarázta, ezek adóssága 2013 végén a GDP 3.4 százaléka volt (kb. 22 milliárd lej), és adóelmaradásuk a teljes román vállalati szféra 50 százalékát tette ki (1,3 milliárd lej).
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!