
Marius Popica, Kovászna megye kormánybiztosa úgy véli, hogy fontos lenne újra használatba helyezni a munkakönyveket. Hiányuk miatt legnagyobb gondban a ledolgozott éveket bizonyítani kényszerülő nyugdíjazás előtt állók vannak.
2014. október 13., 16:192014. október 13., 16:19
2014. október 13., 16:372014. október 13., 16:37
„Véleményem szerint az írott munkakönyv nélkülözhetetlen a munkaviszony igazolásához. Visszavezetése nagyon fontos, aztán párhuzamosan működhetne az országos elektronikus adatbázissal” – jelentette be Marius Popica. A kormánybiztos elmondta, hogy a perfektúra intézménye egy ezzel kapcsolatos, törvényt módosító javaslaton dolgozik.
Előfordulhat, hogy a nyugdíjazás előtt állónak több tucat helyre kell elmennie, hogy összeszedje az okiratokat. A polgárok nem tudatosan intézik ügyeiket, ha egy munkahelyen felmondanak, vagy elbocsátják őket, nem igénylik a munkaadótól a ledolgozott időszakot. A munkakönyv a munkáltatónál lenne az elképzelések szerint. A javaslaton már dolgozik egy megyei bizottság – összegezte Popica.
Mint köztudott, 2010. december 31-én megszűntek a munkakönyvek, így ettől kezdve minden munkavállaló magához kellett vegye addigi munkakönyvét. A munkaadók lezárták a dokumentumokat, és 2011. januártól a ledolgozott évekről igazolást ad a munkaadó – tájékoztatott Ördög Lajos. A Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetője elmondta, a jelenleg működő Revisal országos elektronikus adatbázisban csak bizonyos adatokat tárolnak, például azt, hogy van e az illetőnek munkaszerződése.
„Mindennapos történet, hogy a munkaviszonyt igazoló okiratokat keresnek a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőségnél, azonban nem biztos, hogy itt találják. Ilyen adatok lehetnek nálunk vagy a munkáltatónál, a céget felszámoló hatóságnál, a munkanélkülieket számon tartó hivatalban, illetve a nyugdíjosztályon, vagy éppen az okiratot kereső személynél is” – szögezte le Ördög. A munkakönyvek csupán egy részét kezelte a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség, az ezekkel kapcsolatos iratokat hetven évig őrzi meg az intézmény.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!