
A Székely Vágta kísérőprogramjaként díjugrató versenyt és bemutatót is tartottak vasárnap délután. Ugynakkor idén sem maradt el a hírességek fogathajtó versenye.
2013. július 14., 21:292013. július 14., 21:29
2013. július 14., 21:542013. július 14., 21:54
Vasárnap a Genovéva Lovarda jóvoltából díjugrató versenyre és bemutatóra került sor a pincetetőn. A díjugartó versenyen hatan indultak, a hetedik versenyző lova egy kisebb sérülés miatt végül nem indult a versenyen. A díjugrató verseny első helyezettje Tamás Anita lett, második helyen Tamás Adrienn végzett, míg harmadikként Gergely Dalma – közölték a szervezők.
A pónifutamon három kis lovas vett részt Csíkszereda, Nyujtód és Gidófalva képviseletében, és egy kört, azaz 400 métert kellett futniuk az indulóknak. A harmadik helyen a 10 éves Antal Norbert, Nyujtód lovasa végzett, a második helyen Jancsó Tamás, 12 éves, Gidófalváról, a győztes pedig a csíkszeredai Kovács Attila lett, aki 13 éves.
A délután egyik legérdekesebb momentuma a hírességek fogathajtó versenye volt, amelyen Péter Szabó Szilvia, a Nox énekesnője, Dancs Annamari énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze, Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke és Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke indultak. A futamot Dancs Annamari nyerte, második lett Demeter János, harmadik pedig Nagy József.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!