Óvodások hiányoznak az influzenza miatt

Alig kezdődött meg az óvoda, máris fél csoportnyi gyerek hiányzik egy-egy intézményből felső légúti megbetegedés miatt. Az orvosok és pedagógusok azt tanácsolják: tartsák otthon a megbetegedett kicsiket.

Bús Ildikó

2013. október 07., 14:412013. október 07., 14:41

2013. október 07., 16:432013. október 07., 16:43

„Négy napot jártunk napközibe, most sajnos betegség miatt otthon kell maradnunk, ami nagyon rossz, főleg kiscsoportban a beszoktatásnál” – panaszolta egy édesanya, akinek hároméves kislánya az első pár nap óvoda után megbetegedett. A gyerekorvosi rendelőkben megnőtt a forgalom, többnyire felsőlégúti megbetegedésekkel keresik fel a szakembereket, és bár járványról még nem lehet beszélni, a vírus jelen van a közösségekben – mondta Molnár Mária gyerekgyógyász. Az orvos hozzátette: az influzenza cseppfertőzéssel terjed, így legjobb az, ha a beteg otthon marad és óvja a környezetét, illetve „kifekszi” a saját betegségét is. „A szülőknek figyelni kell arra, hogy a beteg gyereket ne vigyék óvodába, iskolába. Ugyanakkor kerülni kell azokat a helyeket, ahol betegekkel kerülhet kapcsolatba a gyerek”– javasolta az orvos, akivel hasonló véleményen vannak az óvónők is. Néhány sepsiszentgyörgyi óvodában külön felhívják a szülők figyelmét, hogy amennyiben az influenza tüneteit észlelik a gyereken, akkor ne vigyék napközibe, mert ellenkező esetben hazaküldik a kicsit.

Az influenza ellen azonban védekezni is kell, a védőoltás beadatása mellett az étkezésre, öltözködésre is figyelni kell. „A légúti megbetegedések, grippék megelőzésében nagyon fontos szerep jut a vitamindús étkezésnek, mely sok gyümölcsöt, zöldséget és mézet kell tartalmazzon. Emellett, az immunrendszer erősítésében a szabad levegőn töltött időnek is fontos szerepe van, így gyerekünket naponta vigyük a szabadba játszani, sétálni. Fontos továbbá figyelni arra, hogy a gyerekek ruházata az időjárásnak megfelelő legyen”– magyarázta Molnár Mária.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
Hirdetés
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés