Ötödik alkalommal keresik Erdély arcát

Elindult, és május végéig tart a nevezés a 2015-ös Pearl Erdély Arca Szépségversenyre. A többfordulós vetélkedő három legszebb lánya a kézdivásárhelyi döntőn kétszemélyes utazást nyerhet törökországi és görögországi üdülőparadicsomokba.

Bencze Melinda

2015. május 14., 16:502015. május 14., 16:50

2015. május 14., 16:512015. május 14., 16:51

Finna Gábor, a rendezvény főszervezője arról tájékoztatott, hogy 2015-ben ötödik alkalommal szervezik meg a Pearl Erdély Arca Szépségversenyt, amelyre a hölgyek egész május hónap folyamán jelentkezhetnek. A versenyt legutóbb 2012-ben szervezték meg, az előző kiadásokhoz hasonlóan idén is több szakaszból fog állni, így első lépésben a lányok internetes, valamint szöveges üzenetben történő szavazatok által juthatnak tovább, míg ki nem alakul az ötven lányból álló elődöntős mezőny augusztus végéig. Ezt követően szeptember első felében kerül sor az elődöntőre, amely során tizenkét versenyző juthat tovább a döntőbe. Ez a tizenkét lány azonban nem csupán a gálaesten vehet részt, ugyanis azt megelőzően tíznapos felkészítő táborozáson vesznek részt, ahol mozgás- és beszédtechnikát, koreográfiát, színpadi megjelenést tanulhatnak, továbbá fotózásokon, interjúkon és további, felkészülésüket segítő programokon vesznek részt. A döntőre szeptember 18-án kerül sor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

Nevezni különben minden olyan romániai állampolgársággal rendelkező hölgynek lehetséges, aki a döntőig betölti 15. életévét, a szervezők ugyanakkor arra is lehetőséget adnak, hogy bárki ajánlhasson egy ismerőst a vetélkedőben való részvételre. Az első fordulós szavazást illetően a szervezők egy adatlapot hoznak létre minden bejelentkezett hölgynek, ehhez kötelező egy kérdőív kitöltése, valamint olyan fénykép feltöltése a versenyzőről, amely sem ügynökségek, fotósok vagy más versenyek nevét tartalmazza, és nem is aktfotó.

Mind a jelentkezés, mind pedig a részvétel ingyenes a jelentkező hölgyeknek. A verseny fődíja egy kétszemélyes törökországi nyaralás, a második és harmadik díjat elnyerők pedig másodmagukkal pihenhetnek Görögországban. A Pearl Nails különdíja egy hosszú hétvége Rómában, továbbá számos értékes különdíjat is tartogatnak a szervezők. Az érdeklődők bővebb információkat a Pearl Erdély Arca Szépségverseny hivatalos honlapján találhatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés