
Öt évvel ezelőtt alapították a Junior Business Clubot, a kezdeti tervek pedig valóra váltak. A jövőben még inkább fellendítenék a fiatal kezdeményezők vállalkozásait.
2014. január 24., 10:512014. január 24., 10:51
A fiatal vállalkozóknak és gazdasági élet iránt érdeklődőknek szóló egyesület ötletgazdái Héjja Huba Ferencz, Kelemen Szilárd Péter és Szőcs Endre, akik igyekeztek megkeresni a különböző szakterületekről azokat az érdeklődőket, akikkel közösen dolgozták ki a jövőbeli megvalósításokat. Székely Kincső, a klub sajtószóvivője az elmúlt évek tevékenységét összesítette, valamint a jövőbeli tervekről is beszámolt. Mint mondta, aktívan szerveztek komoly gazdasági rendezvényeket, de a szabadidős tevékenységekre is odafigyeltek.
„Már az elején elindítottuk a fiataloknak szóló gazdaságélénkítő programunkat, mely során több héten keresztül a környező falvakban működő ifjúsági szervezeteknek a pénzről, mint eszközről, spórolási lehetőségekről tartottunk előadásokat. Ezzel párhuzamosan műhelymunkákat szerveztünk, és elindult az üzleti tervek versenye is, amely mára igazi lehetőséget jelent a kitörni vágyó fiataloknak” – mondta Székely Kincső.
Tavalyelőtt kezdeményezték a 12 hónap 12 vállalkozó nevet viselő programsorozatot, amely által olyan helyi vállalkozókat szólaltattak meg, akik vállalkozásaik felépítését és sikerét osztották meg az érdeklődőkkel. Az előadások mellett pénzügyi intelligencia felmérést is végeztek a végzős diákok körében – ez komoly gazdasági kutatásnak bizonyult, eredményeit a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség és a megyei statisztikai hivatal is jegyzi.
A BusinessCafé, azaz üzleti kávéház programot tavalyi indították, a rendezvénysorozat fő célja, hogy a résztvevők kötetlenül vitassanak meg különböző aktuális gazdasági témákat, együtt elemezzék ki annak részleteit, mindezt egy felszabadult, nyitott légkörben. Moga Mónika szervező elmondása szerint a tavaly közel 40 gazdasági témát sikerült kimeríteni. Idén azért szervezik más-más kávézókban a Business Cafét, mert így egyszerűbb megcélozni azokat a fiatalokat, akik nehezebben mozdulnak ki megszokott környezetükből. Elképzeléseik szerint idén a rendezvénysorozat körbejárja a helyi kávézókat, valamint lokálokat. A cél, hogy a résztvevők egymás tapasztalataiból és meglátásaiból tanuljanak, fejlődjenek és fejlesszék a gazdasági közösséget – hangsúlyozta a szervező csapat, amelyet közgazdászok és egy grafikus alkot. A jövőben a kezdő vállalkozók felé szeretnének nyitni, segíteni őket az elindulásban, ugyanakkor támogatni azokat, akik a JBC-ből vállalkozókként kerülnek ki a nagybetűs életbe.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!