
Záróvizsgára készülő, mesteri vagy doktorátusi tanulmányokat folytató diákoknak kínál ösztöndíjat a Sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A csütörtöki rendkívüli tanácsülésen egyhangúlag megszavazott határozat a megyeszékhelyi fiatalok továbbtanulását támogatja.
2014. március 20., 21:062014. március 20., 21:06
Az ösztöndíjprogram sepsiszentgyörgyi végzős egyetemi hallgatók támogatásáért jött létre, és egész éves, havonta folyósított anyagi segítséget nyújt a nyerteseknek, bárhol is tanuljanak éppen a világban. A 2014-es évben először a május-július időszakra biztosítanak juttatást összesen 25 végzősnek. Az iratkozási határidő április 7.
A záróvizsgázóknak 300, a mesteris hallgatóknak 500, a doktorátusi tanulmányok befejezésére havi 1000 lejt folyósítanak fejenként a helyi költségvetésből elkülönített ösztöndíj alapból.
„Üdvözlöm és helyeslem a Zsigmond József önkormányzati képviselő által előterjesztett határozattervezetet, mely által támogathatjuk a fiatalokat függetlenül attól, hogy hol végzik tanulmányaikat. Ez egy nagyon jó kiegészítése a már öt éve létező Szentgyörgy ösztöndíjaknak, mely a középiskolások anyagi támogatását teszi lehetővé” – mondta el Madalin Guruianu liberális tanácsos.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!