
Fotó: Farkas Antal
Az immár hagyományossá vált Őszi Vásárt ötödik alkalommal szervezik meg szombaton és vasárnap Sepsiszentgyörgy központjában. A rendezvénnyel egy időben zajlik a XIII. Háromszéki Kolbászparádé és a IV. Káposztafesztivál is.
2015. október 07., 18:312015. október 07., 18:31
Az Őszi Vásáron közel 20 őstermelő és több mint 50 kézműves kínálja terményeit és termékeit. A rendezvény az egykori Bodok szálló parkolójában és annak környékén zajlik, a polgármesteri hivatal épülete előtti szakasztól a Kossuth Lajos utcában, egészen a Kőrösi Csoma Sándor utcai útkereszteződésig. A szervezők egyik kiemelt célja, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt bekapcsolódjanak a helyszínen a kézműves tevékenységekbe, és saját készítésű emléktárgyakat vihessenek haza.
A vásár mellett számtalan fellépő és gyerekprogram is szórakoztatja a látogatókat. Az Őszi Vásár színpadán fellép a Makám zenekar, a Paprika Jancsi csúzlizdája, míg a HolddalaNap formáció családi koncertekkel a kicsiket és nagyokat. Vasárnap este A magyar és más kelet európai népek zenei hagyományával foglalkozó Buda Folk Band együttes „világi” népzenével koncertezik. A kicsik számára lesz Gombolda mesesátor, puhakönyves mesék, kézműves foglalkozások, ügyességi és sok más játék, amelyeken jutalom garasokat lehet szerezni, és a vásári boltban beváltani.
Az esemény kiemelt programja a Népi mesterségek napja. A szervezők tizenkét mesterség bemutatásával, háromnyelvű tematikus kiállítással, illetve a projekt kapcsán eddig elkészült dokumentumfilm bemutatásával készülnek. Kiállításra kerülnek a hagyományos szíjgyártáshoz szükséges eszközök is.
A szombati Háromszéki Kolbászparádéra már több mint 30 csapat jelezte részvételi szándékát, a vasárnapi Káposztafesztiválon pedig előreláthatólag 18 csapat vesz részt. Egyelőre gasztronómiai rendezvényre lehet jelentkezni, ennek határideje péntek este. A versenyen a legjobban elkészített kolbásznak és káposztának járó díjat egy szakmai zsűri ítéli majd oda. A Káposztafesztivál napján Tökfesztivált is tartanak, így vasárnap 11 és 14 óra között nemcsak tökből készült lámpásokat és szobrokat lehet faragni, hanem a zöldségből készült különlegességeket is megkóstolhatják a résztvevők.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!