
Fotó: Bartos Lóránt
Több mint 24 millió lejből, azaz körülbelül ötmillió euróból újul meg, és bővül ki a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ. Az oktatási intézmény fejlesztését Európai Uniós támogatásból finanszírozzák.
2014. november 20., 16:252014. november 20., 16:25
Közös sajtótájékoztatón számolt be Bokor Tibor polgármester és Gábor Rezső, a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ (GÁMOK) igazgatója arról a fejlesztésről, ami november 24-én veszi kezdetét a fennállásának 45-ik évfordulóját ünneplő intézménynél. Tulajdonképpen egy nyolc évvel ezelőtt megkezdett, de forráshiány miatt abbahagyott építkezés folytatásáról van szó, aminek eredményeként a GÁMOK kampusszá alakul át.
A GÁMOK 2007-ben került be az úgynevezett kampusz-program haszonélvezői közé, és két éven át zajlott az építkezés, majd a projekt országos szinten pénzhiány miatt megállt. Tavaly adódott a lehetőség, hogy Európai Uniós forrásokhoz jussanak, mivel önerőből képtelenség lett volna az építkezést befejezni. A város sikeresen pályázott és Bokor Tibor november 18-án, a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió székhelyén aláírta a finanszírozási szerződést.
„Egy bő esztendőnk van, hogy az építkezést be tudjuk fejezni, ugyanis a határidő 2015 decembere” – mondta a céhes város első embere, hozzátéve, hogy több cég fog dolgozni az intézmény kampusszá való alakításán, ami 24 871 229 lejből valósul meg. 2007-2008 folyamán már ötmillió lejt költöttek el ebből a pénzösszegből. Kézdivásárhely önrésze két százalék, azaz 396 ezer lejjel járulnak hozzá a megvalósításhoz. A polgármester úgy ítélte, hogy a beruházás révén nagyot léphet előre Kézdivásárhely, főleg a szakemberképzés tekintetében lesz mérföldkő a kampusz létrehozása.
Nemcsak a GÁMOK-nak, hanem az egész város számára fontos beruházásról van szó – egészítette ki a polgármestert Gábor Rezső igazgató, aki tételesen felvázolta, hogy mit valósítanak meg a pénzösszegből. Jelentős változáson esik át az iskola minden épülete, kivéve a tornatermet, aminek felújítására nem adtak pénzt. A legszámottevőbben az étkezde fog átalakulni, ami városszinten több mint 320 gyereknek biztosítja a napi ellátást. Korszerűsítik a konyhát és annak felszereltségét, négyszáz férőhelyesre bővítik a meglévő kantint, egy újabb, moduláris-multifunkcionális kialakítású étkezdének vagy akár hat, egymástól eltérő rendezvénynek helyet adó emeleti részt alakítanak ki, az iskola és a bentlakás között egy aulát építenek ki.
Ugyanakkor 15 szolgálati lakás készül, amik a pályakezdő tanároknak lesznek felajánlva. A bentlakás ugyanakkor háromszáz férőhelyesre bővül, korszerű laboratóriumok, modern tanműhelyek kialakítása is része a tervnek, így az egész iskola átalakul, az építkezés végén parkosítják, több zöldövezetet hoznak létre az udvaron. Az építkezés idejére a gépkocsikat kizárják az udvarról, és mivel a munkálatok alatt az oktatás sem szünetel különleges biztonsági intézkedéseket foganatosítanak, hogy a munkabaleseteket elkerüljék – zárta mondandóját Gábor Rezső.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!