Óriásberuházás Kézdivásárhelyen

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Több mint 24 millió lejből, azaz körülbelül ötmillió euróból újul meg, és bővül ki a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ. Az oktatási intézmény fejlesztését Európai Uniós támogatásból finanszírozzák.

Bartos Lóránt

2014. november 20., 16:252014. november 20., 16:25

Közös sajtótájékoztatón számolt be Bokor Tibor polgármester és Gábor Rezső, a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ (GÁMOK) igazgatója arról a fejlesztésről, ami november 24-én veszi kezdetét a fennállásának 45-ik évfordulóját ünneplő intézménynél. Tulajdonképpen egy nyolc évvel ezelőtt megkezdett, de forráshiány miatt abbahagyott építkezés folytatásáról van szó, aminek eredményeként a GÁMOK kampusszá alakul át.

A GÁMOK 2007-ben került be az úgynevezett kampusz-program haszonélvezői közé, és két éven át zajlott az építkezés, majd a projekt országos szinten pénzhiány miatt megállt. Tavaly adódott a lehetőség, hogy Európai Uniós forrásokhoz jussanak, mivel önerőből képtelenség lett volna az építkezést befejezni. A város sikeresen pályázott és Bokor Tibor november 18-án, a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió székhelyén  aláírta a finanszírozási szerződést.

„Egy bő esztendőnk van, hogy az építkezést be tudjuk fejezni, ugyanis a határidő 2015 decembere” – mondta a céhes város első embere, hozzátéve, hogy több cég fog dolgozni az intézmény kampusszá való alakításán, ami 24 871 229 lejből valósul meg. 2007-2008 folyamán már ötmillió lejt költöttek el ebből a pénzösszegből. Kézdivásárhely önrésze két százalék, azaz 396 ezer lejjel járulnak hozzá a megvalósításhoz. A polgármester úgy ítélte, hogy a beruházás révén nagyot léphet előre Kézdivásárhely, főleg a szakemberképzés tekintetében lesz mérföldkő a kampusz létrehozása.

Nemcsak a GÁMOK-nak, hanem az egész város számára fontos beruházásról van szó – egészítette ki a polgármestert Gábor Rezső igazgató, aki tételesen felvázolta, hogy mit valósítanak meg a pénzösszegből. Jelentős változáson esik át az iskola minden épülete, kivéve a tornatermet, aminek felújítására nem adtak pénzt. A legszámottevőbben az étkezde fog átalakulni, ami városszinten több mint 320 gyereknek biztosítja a napi ellátást. Korszerűsítik a konyhát és annak felszereltségét, négyszáz férőhelyesre bővítik a  meglévő kantint, egy újabb, moduláris-multifunkcionális kialakítású étkezdének vagy akár hat, egymástól eltérő rendezvénynek helyet adó emeleti részt alakítanak ki, az iskola és a bentlakás között egy aulát építenek ki.

Ugyanakkor 15 szolgálati lakás készül, amik a pályakezdő tanároknak lesznek felajánlva. A bentlakás ugyanakkor háromszáz férőhelyesre bővül, korszerű laboratóriumok, modern tanműhelyek kialakítása is része a tervnek, így az egész iskola átalakul, az építkezés végén parkosítják, több zöldövezetet hoznak létre az udvaron. Az építkezés idejére a gépkocsikat kizárják az udvarról, és mivel a munkálatok alatt az oktatás sem szünetel különleges biztonsági intézkedéseket foganatosítanak, hogy a munkabaleseteket elkerüljék – zárta mondandóját Gábor Rezső.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés