
Megtisztítják Sepsiszentgyörgyön a világháborúban elhunyt katonák sírját, az eseményre önkénteseket várnak.
2013. október 21., 17:172013. október 21., 17:17
A kezdeményezők kifejtik felhívásukban, hogy az évről évre megszervezett sírtakarításhoz önkéntesekre van szükség, munkálatokhoz az eszközök, illetve az ültetésre váró árvácskák biztosítva lesznek.
Opra Zsófia-Szende, a CIVEK munkatársa elmondta, a takarítási akcióra október 25-én 16 órától kerül sor a közös temetőben, ahol rendbe teszik az első világháborúban elhunyt katonák nyugvóhelyét, majd közös imádságot mondanak az elhunyt hősök emlékére. A szervezők fontosnak tartják, hogy ne csak halottak napján, és ne csak koszorúzással emlékezzenek a háborúkban hősi halált halt magyar katonákra, hanem a sírok takarításával, helyreállításával is.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
szóljon hozzá!