
Fotó: Kovászna Megye Tanácsa
Többnapos versennyel és színes programkínálattal zajlott le az idei nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen, amely egyúttal a romániai országos bajnokság második fordulója is volt.
2025. június 16., 10:162025. június 16., 10:16
A megmérettetésen 19 fogat állt rajthoz Romániából és Magyarországról. A versenyt Bartha Eduárd nyerte meg, aki a kökösi Lipicai Lovas Klub színeiben indulva
így összetettben is az első helyen zárt – olvasható Kovászna megye tanácsának szerkesztőségünknek is elküldött beszámolójában.
A mezőnyben tapasztalt hajtók mellett fiatal tehetségek is lehetőséget kaptak, így a fejlődő nemzeti C kategória is, amely az amatőröket segíti a profi szint felé. Az eseményen bemutatót tartott a bodoki Incitato fogat is, amely először szerepeltetett két saját nevelésű, három és fél éves csikót. A bemutató mérföldkő a helyi lótenyésztésben is.
A rendezvény szervezői Sepsibodok Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, az Agrosic Egyesület és a Romániai Lovas Szövetség voltak. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke szerint a verseny nemcsak látványos, de szakmailag is kiemelkedő: Székelyföld ma a romániai lovassport meghatározó régiója.
– olvasható Tánczos Barna pénzügyminiszter nyilatkozata a beszámolóban.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!