Összesen hat projektjavaslat érkezett be helyi civil szervezetektől a Háromszéki Közösségi Alapítvány, 8 óra egy jó ügyért! című felhívására. Jelenleg ezen programok kidolgozására keresnek szakmai tapasztalattal rendelkező önkénteseket.
2015. február 26., 12:032015. február 26., 12:03
2015. február 26., 12:062015. február 26., 12:06
A 8 óra egy jó ügyért! program az adományozás egy teljesen más formáját célozza meg, amelyet kilenc romániai város mellett a Háromszéki Közösségi Alapítvány Kovászna megyében is útjára indít. A kezdeményezés lényege különben, hogy az adományozás nemcsak pénzben valósulhat meg, hanem időt, szakmai segítséget, tapasztalatot is fel lehet ajánlani egy közösségi probléma megoldása érdekében.
A hat beérkezett javaslat közül kettő került be a nyolc órás programba, ezek a kézdivásárhelyi székhellyel rendelkező Zöld Nap Egyesület, valamint a Vinca Minor Egyesület által beküldött ötletek. Ahogy korábban Bereczki Kinga, a HKA elnöke fogalmazott, a beválogatás szempontjai közé sorolhatóak a szakértői fejlesztés indokoltsága, igényeltségi foka, a fejlesztés megvalósíthatósága és az eredmény közösséget érintő hasznossága. Mivel a legnagyobb pontszámot a Mozgó Délután programjavaslat kapta, így a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület ezer lejes pénzjutalomban is részesül a Háromszéki Közösségi Alapítvány részéről.
A 8 óra egy jó ügyért! programba kiválasztott projektek egész napos fejlesztéseire március 27-énaz Orchidea vendéglőben kerül sor, ehhez pedig megfelelő körülményeket biztosítanak a szervezők. Az eredményeknek megfelelően összesen három javaslat kidolgozását valósítják meg, alapvetően kommunikációs és tervezési témakörben: a Mozgó Délután program résztvevői számának növelésére, illetve a közösségi felelősségnövelésére a Csomád-Bálványos természetvédelmi terület használata és kezelése érdekében. Harmadikként a HKA csemetekert programjának megvalósítási tervének kidolgozását sorolták fel. Ugyancsak 27-én választják ki a legsikeresebb projektet is, amely forrásszerzés céljából automatikusan bejut az áprilisi Civil Licitre.
A következőkben önkéntes szakemberek jelentkezését várják, akik szívesen adományoznának nyolc órát idejükből az említett projektek fejlesztésére. Mint a HKA munkatársai tájékoztatnak, főként kommunikációs stratégiák, arculattervezés, információ és kommunikáció, kampányszervezés, kertészet, tervezés és menedzsment területeken jártas személyek segítségét várják. A programban részt venni kívánó szakemberek az erre a célra létrehozott honlapon tehetik meg jelentkezésüket március 12-ig.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!