Második alkalommal szervez sajtókerekasztalt a Pál Utcai Fiúk szervezete, amelyen a szakma több képviselőjével többek között a sajtócenzúra létezését és a mesterség egyes fortélyait boncolgatja Sepsiszentgyörgyön.
2015. március 25., 21:112015. március 25., 21:11
2015. március 25., 21:132015. március 25., 21:13
Gyergyai Beáta, a sajtókerekasztal programfelelőse elmondta, az esemény második kiadásának alkalmával a világban zajló és a szabad sajtót érintő eseményekre fókuszálnak, utalva a januárban, Franciaországban történt eseményekre. Olyan kérdésekre keresik a válaszokat, mint: cenzúrázzák-e most a kinyomtatott újságcikkeket, miért nehéz vagy könnyű mesterség az újságírás, hol van a sajtószabadság határa, féltenie kell az életét a sajtósnak 2015 januárja után, változott-e a világ a Charlie Hebdo merényletet követően, valamint Kelet-Európában mennyire más a helyzet ebben a tekintetben. Mindezek megvitatására ezúttal is rádiósokat és újságírókat ültetnek egy asztalhoz, ám újításnak számít, hogy az öt jelenlevő sajtóorgánum képviselői között Brassóban, illetve Kolozsváron tevékenykedő szakmabeliek is lesznek.
A kerekasztal beszélgetésre első ízben tavaly került sor, akkor március 15-én, azon a napon, amely nem csupán a forradalom kitörésének évfordulója, hanem a szabad sajtó napja is egyben. Gyergyai Beáta elmondta, idén azért nem ezen a napon kerül sor az eseményre, mert éppen abban az időszakban zajlottak különböző sportesemények, valamint más programok miatt is a későbbi időpontot választották. A program célja, hogy elérhetővé tegyék minden ember számára a sajtó képviselőkkel való párbeszédet. A Pál Utcai Fiúk tagjainak meglátásai alapján nagyon sokan félnek tőlük: nem mernek beszélni kamera vagy mikrofon előtt, illetve berögzült egy tévhit is, miszerint folyamatosan negatívakat írnak mindenről és mindenkiről. Az eseményre szombaton a Bástya Vendéglőben kerül sor, a belépés ingyenes.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!